Eva Chase - Dragon’s Tears, Hatodik fejezet

 

6. fejezet

Marco

Rengeteg fájdalmat éltem át életemben. Ha megnevezted, valószínűleg legalább egyszer már átéltem. De még soha nem éltem át olyan kínzást, mint amikor a társam mellett ébredtem, aki még mindig nem volt teljesen a társam.

Ren még mindig aludt. Az arckifejezése lágy volt, a haja pedig sötétbarna hullámokból álló kusza, a hálózsák tetejéről lecsapódó rendetlenség. Szerettem volna gyengéden megcsókolni, mint az angyalt, akinek látszott - és magamhoz akartam húzni, és elragadtatni, amíg bele nem egyezik abba, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, és aminek a befejezéséhez olyan közel voltunk tegnap este.

A farkam megkeményedett, ha csak eszembe jutott az érzése. Az illata elárasztotta az orromat, az íze betöltötte a számat, a kis sírás, amit akkor adott ki, amikor elélvezett. Még ennél is magasabbra tudnám vinni. Csak arra volt szükségem, hogy ő adjon rá esélyt.

Időbe fog telni, amíg magához tér. Ez érthető volt. Amire mindannyian vártunk közel két évtizeden keresztül, neki csak néhány napja volt, hogy feldolgozza. Macska voltam, nem igaz? Tudtam, hogyan kell teret adni egy embernek.

Bármilyen fájdalmas is lehetett ez a tér.

Elnyújtózkodtam a kemény földön, és akartam, hogy az erekcióm alábbhagyjon. Az a tünde nő - ha rá gondoltam, az jó hangulatgyilkos volt. Lefogadom, ha megérintené a farkamat, az összezsugorodna, mint egy lehullott őszi falevél.

Tessék, ez megtette a hatását. Minden lehűlt odalent. Lehámoztam magamról a hálózsákot, és kibújtam a sátorból.

Nate serpenyőt sercegtetett a tűz fölött. Hoztunk egy jó adag pácolt szalonnát, de bár nem kellett megsütni, kétszer olyan jó íze volt sütve. A sós, húsos illat megcsiklandozta az orromat. A gyomrom korgott. Általában nem voltam egy nagy túrázó, és ez a sok hegymászás éhessé tett.

Ha már Ren-t nem tudtam úgy felfalni, ahogy akartam, legalább a reggelivel megtehettem, amit akartam.

"Hol van a farkasunk és a sasunk?" Kérdeztem, lehuppantam a tűz mellé, és kinyújtóztattam a lábam. A füst a felettünk lévő barlang mennyezetén lévő kis rés felé gomolygott. "És mennyi idő múlva adod meg magad egy kis szalonnával?"

"Most is megkaphatod" - mondta Nate egy csipetnyi mosollyal. A medve ma reggel sokkal nyugodtabbnak tűnt, annak ellenére, hogy az éjszaka második felét őrségben töltötte. Meglepő kecsességgel lecsapott néhány csíkot a serpenyőből, és felém dobta. Elkaptam őket a levegőből, és beléjük ástam. A forró, ropogós sertéshús megperzselte a nyelvemet, de a csípés megérte.

"Keksz - tette hozzá Nate, és odadobta a zacskót. A tésztás rögök fele annyira sem tetszettek, mint a hús, de jó energiát adtak a nap elején. Nate beleásott a sajátjába, miközben még néhány szalonnacsíkot dobott a serpenyőre. "Aaron és West gyorsan felmérik a barlangtól lejjebb lévő területet mindkét irányban. Aaron nem akart óvatlan lenni a tegnapi nap után".

A tünde nő vagy a menyét miatt? Mindkettő okot adott az aggodalomra. Kettétéhasítottam egy kekszet, és beletúrtam a maradék szalonnámat, hogy durva szendvicset alkossak belőle. Egy perc alatt lenyeltem, és már nyúltam is egy másikért. Nate zavartan nézett rám, amikor újra a serpenyőt kezdtem szemügyre venni.

"Mindannyiunknak ennünk kell - mondta. "Ren még mindig alszik?"

Bólintottam. "Gondoltam, a hercegnő megérdemli a szépségpihenőt."

Nate kissé felszisszent, mintha azt hitte volna, hogy ezt a megjegyzést sértésnek szántam. "Jól bírja a strapát."

"Hát persze, hogy jól" - mondtam, és leintettem. Ren még kevésbé volt felkészülve erre a fajta fizikai megterhelésre, mint mi. És az első napon kétszer is sárkányformába váltott. Ha tehettem volna, hagytam volna, hogy délig aludjon, anélkül, hogy ítélkeztem volna. De hamarosan az út végére kellett érnünk. A kekszek már kezdtek egy kicsit keserűvé válni az áporodottságtól.

"West a tűz mellett aludt, amikor visszajöttem az őrségből - mondta Nate bökdösődő hangon. "Ahelyett, hogy a sátorban aludt volna."

Megvonogattam a vállamat. "Tudod, milyen a farkasfiú. Még mindig problémái vannak azzal, hogy a mi Lángok Hercegnője bárhol is a személyes tere közelében van."

A kutyás alfa egy idióta volt. A társ, akire egész életünkben vártunk, ott állt előtte, gyakorlatilag könyörgött neki, hogy jöjjön oda hozzá, ő pedig az ellenkező irányba fordította a farkát. Ugyanúgy akarnia kellett őt, mint nekem. Egyáltalán nem értettem ezt a fajta önmegtagadást.

Léptek hangzottak a sziklás talajon. Áron lépett a látóterébe, elgondolkodó arckifejezése felderengett az étel illatára. Odasétált a tűzhöz, és egyenesen a serpenyőből ragadott ki egy szalonnaszeletet. Hivalkodó.

Szemügyre vettem a sasváltót, ahogy a tűz mellé kuporodott. Pontosan mit tett, hogy Ren őt választotta először? Őt választotta - és még mindig hezitált a többiekkel kapcsolatban. Én legalább egyenrangú voltam azzal a madáragyúval.

"Nincs ok aggodalomra odafent - mondta. "Legalábbis abból, amit én láttam."

"Mögöttünk sincs" - mondta West, a másik irányból, az árnyékból előbukkanva. Ízületeinek reccsenésével meghajlította a nyakát. "Együnk, és induljunk. Hol van Ren?"

"Jövök, jövök" - vitte egy mormolt hang a sátorból. Sárkányváltónk áttolakodott a csapóajtón, ujjaival végigsimított a haja gyűrött hullámain. Még alig ébren és gyűrött ruhába öltözve is ő volt a legcsodálatosabb női példány, akit valaha láttam. Magamba szívtam, élveztem a látványt.

Felemelte a fejét, és szippantott egyet. "Már megint szalonna?"

"Vedd el, amit kaphatsz, Sparks" - mondta West, és az amúgy is mogorva arckifejezése még jobban elborzadt. Igen, a farkasfiúnak volt néhány megoldandó problémája. Kár érte. Így csak több hely maradt nekem, hogy megtehessem a lépéseimet.

Ren odasétált. "Ó, nem panaszkodom. Életem végéig csak szalonnát ennék, ha nem végezném skorbuttal." Keresztbe tett lábakkal leült Aaron és én közé, és boldogan hümmögött, miközben Nate átnyújtott neki néhány szeletet.

Már az is elég szexi volt, ahogy beleropogott a szalonnába, hogy megint félig felálljon a farkam. Basszus, ez a páros-kötődés dolog brutális volt. A legkínzóbb, kínzóan kínzó módon.

Egy sokkal kevésbé kellemes érzés kavargott a gyomromban. A testem megdermedt. A homlokomat ráncoltam, ahogy a gyomrom gurgulázott és kavargott. Egyáltalán nem tetszett az érzés. Mi történt hirtelen a beleimmel?

"Mi a baj, Marco?" Kérdezte Áron, mint Mr. Sasszemű.

"Semmi" - mondtam egy elutasító mozdulattal. "Csak egy kicsit..."

Azt akartam mondani, hogy csak gyomorrontás. De mielőtt kimondhattam volna a szavakat, lázas pír öntötte el a testemet. A gyomrom egyenesen megdobogott, és a torkom felé kapkodott. Nem tehettem mást, mint hogy megpördültem, mielőtt a földre hánytam volna az imént elfogyasztott ételt.

* * *

Ren

Marco émelyítő gurgulázással késelt át. Felugrottam, a pulzusom csuklott. Ujjaim beletúrtak a kekszbe, amit az imént ettem. A szalonna sós íze megsavanyodott a számban.

A többiek felpattantak. Aaron Marco mellé szaladt. "Jól vagyok - tiltakozott a jaguárváltó, közvetlenül azelőtt, hogy újra öklendezett, és a hasát szorongatta. West mereven szemlélte őt, a tartása merev volt. Nate tett egy lépést felé, majd megállt, a keze a hasára esett. Hirtelen verejték csillogott a homlokán.

"Nincs jól - mondta. "És azt hiszem, én sem vagyok jól."

"Az étel" - csattant fel West. Lehuppant a csomag mellé, amit megtöltöttünk az étkezési készleteinkkel, és közel hajolt, hogy mély levegőt vegyen. Megszagolta a csomag szalonnát, félredobta, és a kekszért nyúlt. Ahogy az orrát a zacskó nyílásához nyomta, a szeme összeszűkült. Újra belélegzett, lassan és óvatosan.

"Megfertőződött" - mondta.

Alig volt időm azon tűnődni, hogy ez pontosan mit jelenthet. Nate a tűz köré rontott, és lecsapta az ujjaimról a kekszet, amit a kezemben tartottam. Rápislogtam, és megráztam a csípős kezemet.

"Bocsánat" - mondta, és eltátotta a száját. "Én csak... nem hagyhattam, hogy..."

Odatántorgott a barlang falához, és lehuppant. Áron feje nyugat felé rándult.

"Mi az? Mennyire komoly?"

"Valamiféle méreg" - mondta West. Elővette az egyik kekszet, és feltörte, hogy még egyszer óvatosan beleszagoljon. "Természetes anyag, nem mesterséges. Nehéz kiszűrni, ha nem keresed. Ami nyilvánvalóan pont ez volt a lényeg."

"Megmérgezték őket?" Törtem ki. "Most mit fogunk csinálni?"

"Hányat ettél meg ezekből?" West megkérdezte Marcót.

"Egy párat", motyogta Marco. Megtörölte a száját, sötét haja a csuklyás szeme fölé hajlott. Elfordította az arcát, mintha szégyenkezne - mintha azt hinné, hogy az aggodalmon és az együttérzésen kívül mást is érzek majd, amikor ilyen állapotban látom a társaimat. A kezem az oldalamra kulcsolódott.

"Nekem csak egy volt - mondta Nate a fal mellett, a hangja feszült volt. Reszketés futott végig szétterpesztett lábain.

"Nem túl erős a fűzőjük - mondta West. "Hogy nehezebben vegyük észre. Nyilvánvalóan érzed a hatását, de meglepődnék, ha ez elég lenne ahhoz, hogy megöljön."

Marco felhorkant. "Ó, ez kényelmetlen."

Ha még mindig képes volt szarkazmusra, akkor nem lehetett abszolút gyötrelemben. De nyilvánvalóan elég nyomorultul érezte magát. A karja szorosan a hasa köré tekeredett. Róla Nate-re néztem, egyszerre akartam mindkettőjükkel lenni, vigasztalni őket. "Ki tehette ezt? Ki akarta volna megtenni? Gondolod... az a menyét tegnap..."

West grimaszolt. "Van egy halvány szag, ami nekem azt mondja, hogy musztáng. Mindegyiküknek van valami olajos dolga. Azt mondanám, hogy ő a tettesünk, határozottan."

Ez legalább a miértre választ adott. A gazemberek mindenféleképpen meg akartak támadni minket. És nem kellett attól tartanunk, hogy onnan több baj ér minket, mert a tündék tegnap elintézték azt az ellenséget. De... "Mikor tehette ezt? Tegnap reggel mindannyian kekszet ettünk, és jól voltunk. Azóta is a falkában vannak, nem igaz?"

Áron bólintott. "És nem került a szemünk elől."

"Voltak időszakok, amikor nem nagyon figyeltünk az ellátmányra" - mutatott rá Nate. "Míg a sátrat pakoltuk össze. Az ebédszünet alatt."

"Azt hinnéd, hogy magát a menyétet is kiszagoltuk volna, ha ilyen közel jön." West letette a zacskó kekszet, a szeme összeszűkült. "Mintha varázsütésre körénk lopakodott volna, nem igaz?"

Áron éles pillantást vetett rá. "Jobb, ha nem vádaskodunk ott, ahol nincs bizonyítékunk."

"Nem" - értett egyet West, és felegyenesedett. "De azért ezt nem árt észben tartani."

Mágia. Azt hitte, hogy a tündék segítettek a menyétváltónak eljutni hozzánk? De még ha ártani is akartak volna nekünk, miért ölték volna meg utána a szövetségesüket, és tettették volna magukat a miénknek?

Nem voltam biztos benne, hogy biztonságos-e megkérdezni. A tünde nő azt mondta, hogy az emberei úton vannak a hegyről, de ha mérgezéshez folyamodtak, akkor nyilvánvalóan nem bízhattunk meg semmiben, amit mondtak. És ahogy a semmiből felbukkant - hogyan lehettem volna biztos benne, hogy nem hallgatták a beszélgetésünket?

Hátborzongató bizsergés futott végig a bőrömön.

Marco visszatolakodott a tűz felé, távolabb a hányingerpocsolyától. Nate-hez hasonlóan ő is izzadt, az arca őszült az izzadtság csillogása alatt. A karja imbolygott, ahogy a súlyát tartotta. De a szeme többnyire tiszta volt.

Letérdeltem mellé, és úgy szorítottam meg a vállát, hogy reméltem, megmutatom, mennyire törődöm vele. "Pihenned kellene, amíg jobban nem leszel." Nate-re pillantottam. "Neked is. Nem akarom, hogy még betegebbé tegyétek magatokat, mint amilyenek már vagytok."

A tekintetem Áronra vándorolt. Ő volt az, aki a legtöbb időt töltötte tanulással. Talán átfutott néhány orvosi könyvet olvasás közben. "Tehetünk valamit, hogy segítsünk nekik gyorsan felépülni?"

Áron ragyogó kék szemei ünnepélyesek voltak. "Minden méregnek van ellenszere, de itt fent eléggé szűkösek a készleteink. És nem lehetünk biztosak benne, hogy pontosan milyen méregről van szó. West, ugye elhoztuk az elsősegélycsomagot a kocsiból? Van benne aktív szén?"

West komorsága egy pillanatra feloldódott. "Valószínűleg. Voltak problémáink a drogokkal a tini alakváltók között, ezért szeretjük kéznél tartani túladagolás esetére. Hadd keressem meg."

Miközben ő a csomagok között kavargott, én Nate mellé mentem. A medve alakváltó felém hajtotta a fejét, amikor megérintettem érdes arcának oldalát.

"Nem lesz semmi bajom" - mondta kissé rekedten. "A méregnek csak el kell végeznie a hatását."

De mi annyival gyengébbek voltunk, míg két alfám alig tudott felülni. A karjához simultam, tehetetlenségem belülről tépett. A társaimnak szükségük volt rám, és én semmit sem tehettem. Még a sárkányformám sem tudta kiégetni belőlük a mérget. És persze Nate-nek sztoikusan kellett viselkednie, mintha az én aggodalmam nagyobb probléma lenne, mint az, hogy őt kurvára megmérgezték.

Összeszorítottam a fogaimat. Ha azt a menyétváltót nem perzselte volna már fel a tünde mágia, most azonnal a nyomába erednék. És nem álltam volna meg kérdezősködni sem. Egy kedves kis sárkányfalatkává vált volna.

West odasietett, kezében egy üveg fekete porral. Egy kis kanálra kanalazott belőle, és Nate-nek kínálta. "Szar íze van, de segít kihúzni a mérget a gyomrodból".

Nate lenyelte a port, és arcot vágott. Megpróbálta magát talpra lökni, de én elkaptam a karját.

"Szó sem lehet róla. Most az egyszer nyugodj meg. Azt akarom, hogy jobban legyél, nem pedig azt, hogy a földbe döngöld magad."

Visszaereszkedett, de tétován. "Nem kéne sokáig itt maradnunk. Voltak más gazemberek is, akik elmenekültek. Lehet, hogy még mindig követnek minket."

"Vagy mások, akik ártani akarnak nekünk" - mormolta West sötéten.

"És épp most vesztettük el az élelmiszerkészletünk jelentős részét" - tette hozzá Marco. A hátán nyújtózkodott, izmos mellkasa szapora lélegzetvételekkel emelkedett és süllyedt. "Hát, azt hiszem, ez a túra most sokkal izgalmasabb lett."