Eva Chase - Dragon’s Desire, Első fejezet

 

1. fejezet

Ren

Néha az embernek olyan mennyei pillanata van, hogy alig hiszi el, hogy tényleg ez az élete. Mint amikor négy őrülten dögös alfa alakváltó közé bújva alszol el, akiknek az a sorsuk, hogy a párod legyenek.

Néhány hete még nem is randiztam senkivel. Még csak most vettem magamnak egy igazi lakást. Most pedig védelmező szeretetbe burkolóztam - és ne feledkezzünk meg a forróságról sem - a legnagyobb, legpuhább ágyon, amit valaha láttam, egy olyan impozáns birtokon, hogy elállt a lélegzetem. Oké, az elmúlt napokban nem egy ember megpróbált megölni, de ahogy álomba merültem, úgy éreztem, hogy összességében én kerültem ki jobban.

De persze ezek a mennyei pillanatok sosem tartanak sokáig. Valami mindig összetöri őket. Ezúttal? Az éjszaka közepén kopogtattak az ajtón, és egy remegő hang azt mondta: "Támadás történt a medve alfa birtokán".

West, aki kinyitotta az ajtót, felkapcsolta a lámpát a nappaliban. A farkasváltó hangja feszesen szólalt meg. "Azt hiszem, jobb, ha bejössz."

A többiek már másztak is le az ágyról. Annyira kimerült voltam aznap este, hogy nem is vettem a fáradságot, hogy átöltözzek. A madárváltókkal tartott búcsúbuliról származó ruhám ráncok kusza összevisszaságában lógott rajtam. Gyorsan megrántottam a puha anyagot, és megdörzsöltem a szemem, miközben az ajtóhoz siettem.

Aaron, a madárfajzat alfája és a birtok jelenlegi tulajdonosa előttem lépkedett. A fény ugyanúgy megcsillant aranyló haján, ahogy a nap a tollán, fenséges sas alakjában. Mindig is úgy gondoltam rá, mint a Disney-hercegemre, de most éles volt a kék szeme, és szögletes állkapcsa összeszorult. Inkább harcos, mint királyi családtag.

"Mi történt pontosan?" - kérdezte a kísérőtől, aki az üzenettel jött.

Nate, a hatalmas medvealakítóm, Aaron mellé lépett. Szokásos szelíd jelenléte eltűnt, izmos testéből agresszív feszültség sugárzott. "Megsérült valaki?" - követelte mély baritonján. "Ki támadta meg az embereimet?"

West az ajtó melletti falnak támaszkodott, karját keresztbe fonta sovány mellkasán, zöld szemei összeszűkültek. Marco, a jaguárváltó, aki a macskafélék alfája volt, megállt mellettem, és tétován a vállamra tette a kezét. Ő és én nem voltunk éppen a legjobb viszonyban az elmúlt napokban - az ő hibája, amiért a rokonsága felé járatta a száját, és úgy beszélt rólam, mintha valamiféle díj lennék, amiért versenyezni kell -, de most egyértelműen nagyobb gondjaink voltak.

Az ügyeletes lehajtotta a fejét, a kezét összekulcsolta maga előtt. "Csak annyit tudok, hogy sürgős hívást kaptunk. A birtok személyzete reméli, hogy az alfájuk minél hamarabb visszatérhet. Úgy tűnik, egy csapat gaz alakváltónak valahogy sikerült betörnie a birtokra, és meglepetésszerű támadást kíséreltek meg néhány tanácsadó és a családjuk ellen."

Nate mellkasából morgás morajlott fel. "Most már megyek."

"Mindannyian megyünk" - mondtam. "Reggel úgyis oda akartunk menni. Valószínűleg ezért választották a ti birtokotokat a támadásra."

Mindannyian tudtuk, hogy a támadás valószínűleg inkább rólam szólt, mint bármelyik alfámról vagy a rokonaikról. Az utolsó élő sárkányváltóként az volt a feladatom, hogy ne csak mind a négy alfát a társamul vegyem, hanem egyúttal az egész változók közösségét egyesítsem. Tekintettel arra, hogy néhány héttel ezelőttig még csak nem is tudtam az alakváltók létezéséről, nemhogy arról, hogy én is az vagyok, rengeteg munka állt előttem.

De nem akartam meghátrálni. Főleg nem, ha azokról a seggfejekről volt szó, akik megölték az apámat és a testvéreimet.

Nate gyorsan biccentett, és már sietett is ki az ajtón. Egy ekkora fickóhoz képest borzasztó gyorsan tudott mozogni, ha kellett. Mi többiek is mögötte siettünk ki.

"Keressétek meg azt a pilótát, aki a legpihentebb - utasította Aaron az utaskísérőt. "Mi a repülővel megyünk."

"A repülővel?" Megismételtem. Úgy látszik, ezt a részét kihagytam a birtoknak.

"Minden birtoknak van néhány magánrepülőgépe arra az esetre, ha nekünk vagy a tanácsadóinknak sürgősen máshol kellene ügyeket intézni" - magyarázta, miközben végigmentünk a fehér falú csarnokon. "Sokkal megbízhatóbb, mintha az emberek által szervezett járatokra számítanánk."

"Csak egy kicsit furcsának tűnik. Legalábbis itt. Úgy értem, már mindannyian tudtok repülni."

A szája sarka feszült mosolyra húzódott. "Fele olyan gyorsan sem, mint egy repülőgép, még a legjobb napjaimon sem."

Igazságos. Nem voltam benne biztos, hogy még sárkány alakomban is le tudnék győzni egy repülőgépet. És eddig nem tudtam tizenöt percnél tovább tartani a sárkányformámat, úgyhogy ez amúgy is vitatható volt.

Éppen egy oldalajtón keresztül törtünk ki a meleg nyári éjszakába, amikor újabb léptek kopogtak mögöttünk. Alice, Aaron kishúga és önjelölt testőre, odasietett hozzánk. Aranyszőke haját elegáns lófarokba fogta hátra, és a szemei ragyogóan éberek voltak. Aludt ez a lány valaha is?

"Hallottam a híreket - mondta. "Ezúttal én is megyek."

"Alice" - kezdte Áron.

A nő az ujjával intett felé. "Nem. Ezúttal nincs vita. Legutóbb csak egy kis kirándulásra indultál, hogy talán megtalálj egy eltűnt sárkányváltót, és a végén gazemberekkel harcoltál, és majdnem megmérgeztek a tündérek. Ezúttal tudjuk, hogy valaki, ahová mész, holtan akar látni. Ki tudja, milyen más bajba keveredtek még?"

Áron nem tűnt meggyőzöttnek, de nem is úgy tűnt, hogy lenne energiája vitatkozni. Odakint még mindig teljesen sötét volt. Pár óránál többet nem aludhattunk. És a tegnapi nap nagyon hosszú volt.

"Azt akarom, hogy Alice velünk legyen - szólaltam meg, hogy megkönnyítsem a beleegyezését. "Jó lesz egy kis szünet a sok tesztoszteronból."

West mormogott valamit az orra alatt, Marco pedig kuncogott. A bűntudat csípte a gyomromat. A legjobb barátnőm, Kylie volt az, aki most éppen Brooklynban lábadozott egy gazembertámadásból, és akire számíthattam volna a csajos beszélgetés miatt. De a barátságunk minden egyes furcsa és ijesztő megnyilatkozással, amivel találkoztam, egy kicsit bonyolultabbá vált.

Alice megragadta a kezemet, és köszönésképpen megszorította. És gondolom, hogy megnyugtasson, mert aztán odahajolt hozzám, és azt mondta: - Minden rendben lesz. Megbirkóztunk már rosszabbal is."

Nem voltam benne biztos, hogy ettől tényleg jobban éreztem magam. Az alakváltók közössége szörnyen sok problémával nézett szembe azokban az években, amióta nem volt sárkányváltó. Nem az én hibám volt, hogy anyám menekülni kezdett, és úgy döntött, hogy elzárja az emlékeimet arról, hogy mi vagyok, de nehéz volt nem érezni magam egy kicsit felelősnek azért a zűrzavarért, amit hátrahagyott. Én voltam az egyetlen, aki képes voltam összerakni a darabokat.

A Csendes-óceán sós szellője végigsöpört rajtunk, ahogy egy ösvényen baktattunk egy fák között. A túloldalon egy kis repülőgép várakozott a füves kifutópályán. Felkapaszkodtunk a lépcsőn a kabinba.

A hely nagyobb volt, mint amire a gép külseje alapján számítottam volna. A mennyezet elég magas volt ahhoz, hogy még Nate-nek sem kellett görnyednie. Öt pár bőrpárnás ülés sorakozott az egyik fal mellett. Marco belepottyant az egyikbe, és végigsimított cakkos fekete haján. Aaron odament, hogy beszéljen a pilótával, aki odarohant.

Még jó, hogy a plafonon elfér Nate, mert a folyosón ide-oda járkált. Az állkapcsa dolgozott, és a keze össze volt kulcsolva az oldalán. "Ha megtalálom őket - mondta. "Ha megtalálom a gazembereket, akik ezt tették..."

"Hé!" Megérintettem a karját, mire megállt, és felém fordult. Felnéztem rá, és felemeltem a kezem, hogy megsimogassam az arcát. "Megtaláljuk őket, és rávesszük őket, hogy megbánjanak minden bajt, amit tettek. Olyan gyorsan odaérünk, ahogy csak tudunk."

"Tudom. Én csak..." Megrázta a fejét. Ujjait a hajamba cibálta, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Az ajkai gyengéd nyomásától ugyanúgy megborzongtam, mint mindig, de még mindig éreztem a testében kavargó frusztrációt. Nem volt képes megnyugodni, amíg a birtokára nem érünk.

"Ez talán segíthet - mondta Áron, viszonozva a választ. Odadobott egy mobiltelefont Nate-nek, és átadott két másikat Westnek és Marcónak. "Az egyik asszisztensem elhozta őket a szobájukból. A pilóta épp most ellenőrzi a rendszereket. Egy perc múlva indulhatunk."

Nate megkönnyebbült lélegzettel megragadta a telefont, és tárcsázott egy számot. Visszatért a járkáláshoz, miközben a füléhez emelte a telefont. Megingott a lábam, nem tudtam, mit tegyek most. Tehettem volna bármit is? Utáltam, hogy ilyen haszontalannak éreztem magam.

A repülőgép hajtóműve felbőgött. Egy kéz megragadta a csuklómat. "Nem hiszem, hogy állva akarja megpróbálni a felszállást, Sparks - mondta West a szokásos durva hangján. A mellette lévő ülés felé rántott. "Az még neked is túlzás lenne."

Megforgattam a szememet. "Köszönöm, hogy aggódsz." De azért leültem. West és én jelenleg... nagyon bonyolult kapcsolatban álltunk. Ragaszkodott hozzá, hogy még mindig nem biztos benne, hogy nekem való a sárkányváltó szerep - vagy a párja szerepe. Másfelől viszont nagyon lelkesnek tűnt értem, amikor a múltkor csókolóztunk. A mellettem lévő föld és fenyő illata elég volt ahhoz, hogy egy kicsit felmelegedjek a lábam között, ahogy visszaemlékeztem arra a pillanatra.

Legalább a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával képes volt beismerni, hogy a problémái leginkább az övéi voltak, nem az enyémek. És néha-néha megláttam a lágyabb oldalát. Kiállt mellettem, amikor szükségem volt rá. Nem egyszer vetette bele magát a csatába, hogy megvédjen engem. A többit úgy gondoltam, úgy kell vennünk, ahogy jön.

Most már Nate is leült végre, bár sürgetően beszélt a telefonba. A motor morajlása felerősödött, ahogy a gép elindult. Egyre nagyobb sebességgel száguldott előre. Egy gyors rántás következett, és felemelkedtünk a földről.

A gyomrom összeszorult, de tudtam, hogy ez nem csak a gyorsulás miatt van. A gazemberek már így is elég fájdalmat okoztak az életemben. A legkevésbé sem vágytam arra, hogy lássam a pusztítást, amit Nate birtokán okoztak.