Milana Jacks - Lured By the Predator - Tizennegyedik fejezet

 

Tizennegyedik fejezet

Tatyana

Az egyágyas, minimalista szoba olyan, mint egy börtöncella. Nem mintha valaha is jártam volna idegen börtönben (vagy emberi börtönben). A hímek távoztak, bezárva maguk mögött az ajtót, miközben én öntudatlanságot színleltem. Azt mondják, ezt kell tenni, ha olyan ragadozó állatokkal állunk szemben, mint a Földön. Talán medvékkel? Nem emlékszem. Biztos bevált, mert még mindig élek, és az ágyon ülök, a tenyeremhez tapadt, megszáradt vérrel.

Visszatérve a falhoz, felhúzom a lábaimat, az állam a térdemre támasztom, az ajtót bámulom, és várom a pillanatot, amikor újra berontanak, megragadnak, és... ki tudja, bevisznek a konyhájukba, hogy a szakács főzzön belőlem egy ételt.

Nem kellett volna hinnem Masnak. A haza vagy bármilyen civilizációba való visszatérés utáni vágyakozás felülkerekedett rajtam, és nem láttam az erdőt a fától, hogy úgy mondjam. Még a ragadozó osztályú idegeneknél is, ha a Joyliuson lennék, ez az egész nem lenne olyan rossz. Akkor legalább lenne reményem, hogy a Nemzetbiztonság és a mi harcos idegenjeink megtalálnak, de mióta Mas tájékoztatott, hogy egy másik bolygón vagyok, rájöttem, hogy talán soha többé nem látom az otthonom.

Amíg meg nem láttam a ragadozó alakját, elégedett voltam, sőt, örültem, hogy eljött megmenteni. A pokolba is, még azután is rendben voltam, hogy rájöttem, hogy ő egy ragadozó, és azok a hímek, akik azért jöttek a táborba, hogy megegyenek, olyanok voltak, mint ő. Bizonyos értelemben megvédte a táplálékát, ami jobb, mintha akkor és ott rögtön belém tépett volna.

De Joyliusról hazudni valahogy rosszabb érzés. Ragaszkodtam ahhoz a hithez, hogy egy ismerős bolygón vagyok, és csak idő kérdése, hogy mikor találnak meg. Ez a hit tartott életben. Soha nem jutott eszembe, hogy a kapszula máshol landolt volna. Nem szoktak véletlenszerű bolygókon landolni. Ezt mondták a repülés előtti eligazításon is.

Mas megint hazudott? Hogy nem a Joyliuson vagyok? Istenem, nem tudom.

Az ajtó kattan, jelezve, hogy valaki belép. Felállok, körülnézek, hátha találok valamit, amivel megdobhatom azt, aki belép az ajtón, és meglátom Mas kését az ágyon. Nemhogy nem vették el tőlem, de egyikük otthagyta mellettem az ágyon. Vagy hülyék, vagy feledékenyek, vagy játszadoznak velem. Én az utóbbira fogadnék. Mas biztosan nem hülye, annak ellenére, amit a nemzetbiztonsági besorolás a ragadozókról mond. Az ehhez az idegen besoroláshoz használt leírások azt az illúziót keltik bennünk, hogy ez az osztály csak ölni és enni akar. Hogy nincsenek más késztetéseik, vagy, a pokolba is, néha láttam, hogy a ragadozó osztályt úgy írják le, mint beszédképtelen állatokat. A tény az, hogy vagy a nemzetbiztonságnak kurvára nincs fogalma, vagy úgy döntöttek, hogy megnyugtatják a tömegeket, hogy senki ne essen pánikba, amikor az űrben utazunk.

Az ajtó lassan kinyílik, és Mas besétál. Meggyógyult, és a haja a mellkasán lóg, még mindig nedves. Megragadom a kést, és a tőle legtávolabbi sarokba húzódom. A szívem olyan hangosan dobog, hogy dobol a fülemben, és annyira félek, hogy bepisilek.

Mas lazán hátradől a csukott ajtónak támaszkodva. Fehér szeme az enyémbe mered, és elmosolyodik, hüvelykujjával végigsimít az ajkán, majd megnyalja az alsóját. Éles fogai között megkopasztja, és a sarokba csipked egy helyet. Vér csordul, és ellöki magát az ajtótól, és felém lép, én pedig legszívesebben beleolvadnék a falba.

Kinyújtom a kést. "Ne gyere közelebb, vagy esküszöm, hogy leszúrlak".

Mas megáll, amikor a kés a mellkasának közepéhez ér. Az ajkán lévő vágásból lassan csöpög a vér, és elmosolyodik, a fehér mögött narancssárga szemek leselkednek. Azok állati szemek. Jól emlékszem rájuk. Hatalmas fogakat, farkat és karmokat növeszt, és elnyel engem.

Egy nyöszörgés hagyja el a számat. Megremeg a kezem.

Mas előrenyomul, és a kés hegye átszúrja a bőrét.

Zihálok.

Ő nem. Tovább hajol előre, még jobban belé nyomja a kést.

"Mit csinálsz?" Suttogom.

Mas megragadja a csuklómat, és miközben lehajol, hogy megcsókoljon, lenyomja a kezemet, utat vájva a mellkasa közepétől a köldökéig.

Elfordítom az arcom, és elejtem a kést.

Elrúgja, és hozzám szorul, meleg teste olyan, mint egy takaró a fagyos éjszakában.

"Csak essünk túl rajta" - mondom, és úgy döntöm a fejem, hogy a nyakamat fedjem fel. "Előbb tépd ki, hogy ne szenvedjek. Ez a legkevesebb, amit megtehetsz valakivel, akivel... intim kapcsolatod volt, ha csak egy éjszakára is."

Mas megcsókolja a nyakamat, utat nyal az állkapcsomig, majd vissza lefelé. Halk dorombolás száll fel a szobában, és megfogja a kezemet, és a vastag, kemény szárára teszi. "Nem vagyok éhes. Hanem kanos vagyok. Bár nem fogok hazudni, finom az ízed." Megnyalja a fülem mögött, és felnyög. "Soha nem állt szándékomban bántani téged."

Felhorkantam. "Értem én. Csak reggelit akartál."

"Akkoriban, elismerem, össze voltam zavarodva, de a vadászom nem az, és soha nem bántana téged."

A vadász bizonyára az állati formája. Jézusom. Mindenekelőtt a vadásznak kell lennie. Miért nem lehetett olyan, mint egy bagoly vagy egy mókus? Elefánt?

Folytatja: "Kezdjük elölről, hm?"

Férfiak. Az egész világegyetemben ugyanolyanok. Ha elbasznak valamit, újra akarják kezdeni, mintha az mindent eltörölne. "Csak egy kis megnyugvást akartam, hogy már nem vagyok egyedül a semmi közepén."

"Az még mindig megvan" - mondja, és a nyakamra fúj. Megpróbálok arrébb húzódni, de ő a falhoz csapja a tenyerét. "Most már biztosan nem vagy egyedül vagy a semmi közepén. Kaliában vagy, a Ka törzs fővárosában, ahol ezer ragadozó vérezne egy esélyért, hogy elnyerjen téged. Ölni is képesek lennének azért, hogy azt tegyék, amit én a kis punciddal. Hidd el, itt nagyobb biztonságban vagy, mint az embereiddel, tekintve, hogy a hajójuk meghibásodott, és meg is halhattál volna." Megcsipkedi a nyakamat, és a mellbimbóim megremegnek. Próbálok nem felizgulni, de olyan illata van, mint... nedves, vad szexnek, vérnek és valami rettenetesen férfiasnak.

Megfogja a kezemet, és átcsúsztatja a szoknya nyílásán. Rávesz minket, hogy együtt fogjuk meg a szárát, és megrántjuk. Megcsókolja a nyakam oldalát. "A sebeim gyógyulnak, Eme." Végighúzza a nyelvét a kulcscsontomon, én pedig összeszorítom a combjaimat. "Ez azt mondja, hogy akarsz engem."

"A nevem nem Eme."

"A neved az, ahogy én hívlak."

A mellkasához nyomódom, majd lenézek a szemem előtt záródó vágásra. Ó, Istenem! Ez hihetetlen. Végigsimítom az egyik ujjamat a hosszú vágáson, és felnézek a vadászó állat szemébe.

Mas megfogja az ujjamat, és a számba dugja, miközben simogatja magát. Közelebb hajol, kiveszi az ujjat a számból, és a mellbimbómra irányítja, majd ott köröz, és a szemhéjam megrebben, ahogy a testem felforrósodik.

"Lehet, hogy nem tetszik, amit az emberektől hallottál a népemről, de ez a dolog köztünk tetszik".

"Átvertél."

Megcsípi a mellbimbómat.

"Az egyetlen becsapott itt én vagyok, Eme. Meg sem kell próbálnod becsapni engem. A tiéd voltam, amint megláttalak táncolni a Vérdűnéken." Megragadja a torkomat, és megszorítja, mintha büntetne valamiért. Végignyalja a számat. "Hihetetlen az ízed." A dorombolása felerősödik.

"Elhitetted velem, hogy harcos vagy" - mondom lélegzetvisszafojtva. "Ha tudtam volna, hogy ragadozó vagy, soha nem értem volna hozzád."

"Most is hozzám érsz."

A hajába fagyasztom a kezem, és visszahúzom, de ő kuncog. "Eme, kiválasztottad a kedvencedet, és most végig kell csinálnod."

"Nem választottam semmit."

Egyik térdét a lábaim közé tolja, szétfeszítve őket. Ujjai a combomat súrolják, megemelve a ruhámat. Egyik kezével határozottan megfogja a csípőmet, a másikkal pedig megérinti duzzadt ráncaimat. Nem akarom őt, és mégis akarom őt. Ismét a hajába túrom a kezem, és ő viszonozza a szívességet, miközben a puncimat simogatja, néha belemerül a csatornámba, hogy nedvességet fogjon, amit a csiklómra terít. Zihálok, és a fejemet a falnak támasztom.

Mas csipkedi az ajkaimat. "Nyisd ki és kóstolj meg." Belenyomja a nyelvét a számba, és ott kavargatja, én pedig mindkét kezemmel megragadom a haját, érzem, ahogy a durva, embertelen szálak átfutnak az ujjaimon.

Mas gyakorlatilag felfalja a számat. Még soha nem csókoltak meg így. Azt mondta, nem éhes, de az biztos, hogy olyan érzés, mintha fel akarna falni. Olyan hangosan dorombol, hogy az már-már morgás, és a légzése is olyan hektikus, mint az enyém, amitől úgy érzem, hogy engem akar. Felismerem a szenvedélyt, ha találkozom vele. Átégeti az embert, és kifelé ragyog, és én érzem.

Nem akarom ezt az őrületet és vágyat, és mégis meg akarom dugni ezt a ragadozót. Az érintése lángra lobbantja a testemet, arra késztet, hogy mindent megtegyek, ami mocskos és tiltott. Olyan táncba akarok kitörni, amit senki sem koreografált. Hagyni, hogy olyan helyeken érintsen meg, ahol még soha nem érintett meg. Belül, a szívemben, ahol a szenvedély vad tűzként ég. De előbb meg akarom sokkolni magam. Meg akarom szegni a szabályokat.

Ne edd meg azt a hamburgert, Tatyana.

Ma este nem viselhetsz magassarkút, Tatyana. A lábamnak pihenésre van szüksége.

Az edzés négykor kezdődik, nem hétkor, mint mindenki más. Te nem vagy mindenki más.

Eltört a lábujjad? A nagy körmöd levált? Nagy kár. Hagyd abba a nyafogást, Tatyana. Ez kell ahhoz, hogy prímás legyél.

Mas-szal smárolni azt jelenti, hogy megettem a hamburgert, magassarkút viseltem, és tönkretettem a lábam a magassarkú cipőben. Lábujjhegyre emelkedem, és átdobom az egyik lábamat a csípőjén, magamhoz szorítva őt. Mas kiveszi az ujjait a puncimból, és leválik az ajkaimról. Narancssárga állatszemek merednek vissza rám.

Annyira félek azoktól a szemektől. Mégis annyira felizgat az embertelensége, hogy egyszerre érzem magam bűnösnek, lázadónak és gátlástalannak.

Flörtölök a halállal. Bármelyik pillanatban kettétörhetne, és mégsem teszi, vagy talán mégis, és ez az előjáték. De nincs mit veszítenem, csak elveszíthetem magam ebben a ragadozóban.

Közénk nyúl, és széles hegyét a nedves bejáratomra helyezi, ingerli a puncimat, de nem nyomja befelé. Felnyögök, amikor elmozdítja a farkát, és a hátsó lyukamhoz helyezi, ahol a farkán felgyülemlett nedvességet dörzsöli. Előre-hátra jár a punci bejáratom és a kis lyukam között, szétterítve alatta a nedvességet.

"Nem tudom eldönteni, melyik lyukat akarom előbb megdugni" - mondja Mas.

Megfogja a karomat, és átveti a vállán. Éles fogai megcsípik a fülcimpámat. Sziszegek, amikor a bőr felszakad, és végigsimítom a körmeimet a nyakán. Mas hangosan dorombol, a bejáratomnál lévő farkam lüktet, és folyadékot spriccel a puncimra és a seggemre. Közénk nyúl, és felkap egy keveset az ondójából, és az ajkára keni. Úgy nyalogatja, mintha méz lenne, majd a nyelvét a számba dugja.

Édes, fűszeres és váratlan íze van, és én felnyögök.

Mas hátrahőköl. "Nyami?"

Forróság kúszik fel az arcomon. Nem emlékszem az utolsó srácra, aki képes volt rávenni, hogy elpiruljak, de ez az egy biztos, hogy nem egyszer.

Mas letesz a földre, és a vállamat nyomja. A farkát az ajkaimhoz nyomja, ahonnan sperma fröccsen rájuk. Még többet nyalok, mire ő felnyög, és közben morog. Végigsimítok a kezemmel a hasán, érzem, ahogy azok a fantasztikus izmok elmozdulnak az érintésem alatt. Ez a ragadozó úgy van felépítve, mint egy isten. Hátracsúsztatom a kezemet, és megragadom a fenekét, megszorítom.

Mas az ajkamra koppintja a farkát, és hüvelykujját a számba nyomja, lenyomja az alsó állkapcsomat, és kinyitásra kényszeríti. Beleilleszkedik a számba. Mindkét kezével megragadja a hajamat, és elkezdi mozgatni a fejemet, miközben én a seggpofájába kapaszkodom, és érzem, ahogy mozognak, ahogy pumpálja a farkát a számban, és többször a torkom hátsó részébe ütközik. Elfojtom a számat, könnyek foltozzák az arcom. Figyel engem, már nem dorombol, hanem hangosan morog, a szemei narancssárga tócsák, egyszerre riasztóak és szexik.

Ahogy sziszeg, a feneke kőkemény lesz, a hasizmai megfeszülnek, és a magját a számba spricceli. Annyi van belőle, hogy megfulladok, ahogy lefolyik a torkomon, miközben Mas teste remeg a felszabadulástól. Megragadom kemény combjainak hátsó részét, és beléjük kapaszkodom, körmeimet a bőrébe vájva. Valami vérszomj ébred bennem, és azt kívánom, bárcsak lennének karmaim, amikkel végigkarcolhatnám a bőrét, és elvéreztethetném. Gyűlölni akarom őt.

De nem gyűlölöm.

Mas remegése alábbhagy, és lenéz rám, majd hüvelykujjával végigsimít az ajkam sarkán, és megízleli a magját. Soha nem láttam még férfit ilyet tenni. Még a pornóban sem. Van valami olyan szexi egy olyan férfiban, akit leszarnak az észlelések, a szabályok vagy bármi más. Azt csinálja, amit akar, amikor akarja, és ahogyan ő szereti. A magabiztossága csábító.

Mas leguggol előttem, én pedig előrehajolok, hogy megcsókoljam, aztán felemelkedem, széttárom a lábaimat és felemelem a ruhámat. Letérdel, és megcsókolja a redőimet, azokkal az ajkakkal ugyanúgy csókol, ahogy ő csókol engem, forgatja a nyelvét, megpiszkálja a csiklómat, egyik tenyerét a hasamra teríti, hüvelykujjával felhúzza a dombomat, hogy jobban hozzáférjen. Sarkamat a vállára támasztom, és hagyom, hogy a ragadozó felfaljon.