Milana Jacks - Arked By the Predator, Hetedik fejezet

 

HETEDIK FEJEZET

 

LENA

 

Az idő gyorsan telik, ha jól érzed magad. Dani jól érzi magát, bár nem tudom megmondani, miért. Valahogy aggaszt, hogy a portálvezérlő előtt hümmög, miközben én egy véres baltából és szőrméből készült széken ülök. Feli hozta ki a teraszra, és ott áll mellettem, órák óta őrködik.

A hasam korog, és megzavarja Dani dúdolását. Megfordul, és felvonja a szemöldökét. "Ez a zaj majd elhalkul, amint vége a játékoknak".

Várj, mi van? "Úgy érted, hogy nem ehetek a játékok alatt?"

"Dehogynem, de nem fogsz."

"És miért nem?"

"Mert nem fogadhatsz el ételt, vizet vagy bármit egyetlen hímetől sem. Ez rád is vonatkozik, Feli."

Megerősítésképpen morgott, az egyetlen hang, ami a hímből kijött, mióta Dani átvette a helyét.

Ő hozhatna nekem ennivalót. Imani és én hoztunk ételt a húgomnak a játékai alatt. A pokolba is, ott piknikeztünk a Tash által a játékokhoz felállított emelvényen.

Istenem, de hiányzik. Kedves volt hozzám, és jól éreztem magam mellette, egyszer sem féltettem az életemet, pedig tudtam, hogy hadúr, akinek sok földje van a törzsben. A földek az általa megnyert háborús díjakból származnak, így ő egy ádáz hadúr, aki sokakat megölt.

Arknak van földje? Vornak van? "Vornak van földje?" Kérdezem.

Dani felém csóválja a fejét, és pislog, mielőtt egy pillantással elvágja Feli tekintetét. Azt hiszem, hallom, ahogy nyafog, mielőtt a parancsnoki központban leváltja őt. Dani felém siklik, királykék, finom selyemből készült iertoján úgy fest, mint egy tündér, aki a föld felett siklik. Inkább hasonlít arra a gonosz mostohára a Hófehérkéből, mint tündérkeresztanyára, de mindegy is. Nem egy gyámoltalan kis hercegnő, az biztos. Vagy igen? Hmmm.

Imani olyan volt, mint egy keresztanya. Nekem is hiányzik. A jelenléte bátorságot adott nekem.

Dani megfogja a kezemet, és óvatosan húzza. "Gyere, gyermekem."

A korláthoz sétálunk, és Dani kinyújtja a karját, és Ralna fölé suhint. "Ez mind Voré, az egész város és a város körüli földek, ahol a törzsünk nagy része lakik. Természetesen, ha Rai lesz, az összes törzsi föld az övé lesz, az összes grófsággal együtt, beleértve a grófságokban lakó istennőket is."

Fintorogva próbálom megérteni, mit mond, mert Dani céltudatosan beszél. Rajtam múlik, hogy megfejtsem, mire gondol valójában. "Mind, mint az összes törzsi földet?"

Dani bólint. "Az összes törzs egy király alatt egyesül, ahogyan Mae és szeretője, Ka alatt is egyesültek."

Szent szar, Dani világuralomra készül.

"A többi törzs elfogadja, hogy egy király uralkodjon?"

"Elfogadják? Ó, gyermekem, Mae-nek nincs szüksége engedélyre, hogy mindannyiuk felett uralkodjon. Ő a tűz istennője, akit Bera, a háború istennője áldott meg és szeret. Nincs olyan törzs az országban, amelyik hajlandó lenne háborúzni bármelyikükkel, és főleg nem kettejükkel együtt."

"Bera Tashsal van, akit megpróbáltál feláldozni."

Dani intett a kezével. "Bera a Rával jár, és csak ez számít."

"Mi a helyzet a többi istennővel? Akik a Ka törzsben vannak."

Miután a versenyzők túlélték a játékokat a vadonban, és elhozták a nekem szánt ajándékot, felmásznak a New York-i felhőkarcoló méretű palota falain, és feljutnak a teraszra, hogy a lábam elé dobják az ajándékokat. A játékok első napja napnyugtakor ér véget. A nap leereszkedik.

Vor kirázza a vizet a hajából, és egy táblagép nagyságú követ nyújt át nekem. A rajta lévő illusztráció vonzza a tekintetemet. A lábam elé ejti, én pedig felállok és megköszönöm neki. "Mi ez?"

"Egy darab föld, amivel azt csinálsz, amit csak akarsz."

A fenébe. Egy saját földdarab. Soha nem volt semmim, még egy autóm sem. A tenyerem viszket, hogy felvegyem és közelebbről megnézzem. Van rajta egy rajz és egy írás, amit el akarok olvasni. De nem nyúlhatok hozzá. Ha megérintem, elfogadtam, és a játéknak vége.

Bár Dani biztosította velem Vor győzelmét, Ark versenyben van a játékokban. Látni akarom az ajándékát. Tudni akarom, mi az. Tudni akarom, hogy életben van. Azt akarom, hogy legalább túlélje.

Visszaülök, és a lemenő napot bámulom, egyszer sem figyelek a döbbent Danira, aki a vezérlőből szúrós szemeket dobál rám. Azonnal el kellett volna fogadnom Vor ajándékát. Igaz, ez még azelőtt volt, hogy Ark belépett volna a játékokba. Nem hibáztathat azért, hogy látni akarom az ajándékát. Elvégre a nyereményt (engem) a legrátermettebb ragadozó kapja, és Ark határozottan rátermett.

"Majd én gondoskodom róluk." Dani közelebb siklik. "Ne aggódj emiatt a szép emberi fejeddel." Gyakorlatilag nyálcsorgatva lélegzik be, és megnyalja az ajkát. Hátralépek. Zsákmány vagyok, tehát az ő eledele, és bizonyára ő is éhes, hiszen egész reggel nem evett.

"Vor lesz Rai, és minden szép ruhát és csecsebecsét megkapsz, amire csak vágysz. Tiéd lesz az egész föld." A fülembe suttogja: "Beleértve a Ka földeket is Aoa-val, azzal a nyomorult kis szukával, aki szembeszállt Mae-vel, és szétválasztotta a törzseket."

Valami ég bennem. A tető feletti lángokra pillantok, és látom, hogy egyre magasabbra emelkednek.

"Finom illatod van." Dani a korláthoz szorít, és a foga éles szélével megcsípi a fülemet.

"Aú!" A mellkasához nyomódom, és a fülemet fogva, végigsimítok rajta, és látom, hogy vérzik. "Mi a fasz?" Megcsípem a fülcimpámat, hogy elállítsam a vérzést.

Dani visszasiklik a portálvezérlőhöz.

Megharapott, és most úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Egy figyelmeztető harapás, hogy ha nem úgy mozdulok, ahogy egy bábu mozog az ő sakkjátszmájában, akkor elvéreztet, vagy más módot talál arra, hogy biztosítsa, azt teszem, amit mond. Jobb, ha viselkedem, és hagyom, hogy azt higgye, mindig ő irányít engem és minden mást, beleértve Mae-t is.

Ez aggaszt engem.

Nem tudom irányítani Mae-t.

És nem hiszem, hogy Mae szereti, ha irányítják. Van egy olyan érzésem, hogy Mae olyan vad, mint a tüze.

Hátradőlök a székben, végigsimítok a nyelvemmel a kiszáradt ajkaimon, a kezemet a karfára támasztom, és arra gondolok, mennyire szeretném, ha a nővérem most itt lenne mellettem. Vagy Imanit. Vagy talán Ark. Ő minden helyet elfoglal a szobában, és magára vonja az emberek figyelmét.

Dani ráterelné a hülyeségeit, és békén hagyna engem.

Bosszankodva fújtatom, hogy nem arra gondolok, hogy Vor a közelemben van. Sokkal kedvesebb, mint Ark, és egy kicsit jóképűbb is, mint Ark, a maga fiús, tiszta, hercegi módján, nem pedig a durva, mocskos és erőszakos Ark módján.

Az ördögre gondolva megjelenik.

Vor megfeszíti az izmait, ahogy felmászik a korlátra. Átugrik rajta, aztán lehajol, kezét a térdére teszi, és próbál levegőt venni.

Miután a versenyzők túlélték a játékokat a vadonban, és elhozták a nekem szánt ajándékot, felmásznak a New York-i felhőkarcoló méretű palota falain, és feljutnak a teraszra, hogy a lábam elé dobják az ajándékokat. A játékok első napja napnyugtakor ér véget. A nap leereszkedik.

Vor kirázza a vizet a hajából, és egy táblagép nagyságú követ nyújt át nekem. A rajta lévő illusztráció vonzza a tekintetemet. A lábam elé ejti, én pedig felállok és megköszönöm neki. "Mi ez?"

"Egy darab föld, amivel azt csinálsz, amit csak akarsz."

A fenébe. Egy saját földdarab. Soha nem volt semmim, még egy autóm sem. A tenyerem viszket, hogy felvegyem és közelebbről megnézzem. Van rajta egy rajz és egy írás, amit el akarok olvasni. De nem nyúlhatok hozzá. Ha megérintem, elfogadtam, és a játéknak vége.

Bár Dani biztosította velem Vor győzelmét, Ark versenyben van a játékokban. Látni akarom az ajándékát. Tudni akarom, mi az. Tudni akarom, hogy életben van. Azt akarom, hogy legalább túlélje.

Visszaülök, és a lemenő napot bámulom, egyszer sem figyelek a döbbent Danira, aki a vezérlőből szúrós szemeket dobál rám. Azonnal el kellett volna fogadnom Vor ajándékát. Igaz, ez még azelőtt volt, hogy Ark belépett volna a játékokba. Nem hibáztathat azért, hogy látni akarom az ajándékát. Elvégre a nyereményt (engem) a legrátermettebb ragadozó kapja, és Ark határozottan rátermett.