Grace Goodwin - Bachelor Beast - 12. Fejezet

 

12

Wulf

Irányítsd a fenevadat.Irányítsd a fenevadat. URALKODJ A FENEVADON!

Minden erőmmel azon voltam, hogy a fenevad ne dobálja át Ruth Sanchezt a díszleten. Nem bántottam nőket, és soha nem löktem meg egyet sem, de a késztetésnek szinte lehetetlen volt ellenállni. Mégis megőriztem az irányítást. Épphogy.

Egy szettet már tönkretettem. Ennek elpusztítása csak azt bizonyította volna, hogy más bolygókról érkező érdemes harcosokat nem lehet irányítani, és nem lehet rájuk bízni földi nőket. Tartoztam annyival az atlani haduraknak, akik ugyanúgy szenvedtek, mint én, Braun és Tane, Kai és Egon és a Telepre száműzött bolygók összes harcosának, hogy kordában tartsam magam. Értük tettem ezt. Mindezt értük. A bolygón töltött időm minden egyes gyötrelmes másodpercéért.

Kivéve, amikor Oliviával voltam. És ebbe nem tartozott bele a mostani helyzet. Chet úgy terelte le a színpadról Genevieve-vel és Willow-val együtt, mintha eldobott fegyverek lettek volna, amelyekben már nem volt lőszer. Arra használta őket, amire akarta, és végzett velük.

Tudtam, hogy éppen a kamerák mögött álltak, ahogy Olivia is állt a múltkor, amikor felfedeztem őt. A párom nem egyedül volt, hanem a két döntőssel. Nem szerettem, ha nem volt szem előtt, de ebben a pillanatban nem volt más választásom. Chet tudta, mit csinál. Ahogy a producer is. Gúnyolódtak velem. A bennem lévő vadállat. Azt akarták, hogy ez így menjen tovább... és tovább.

Egy újabb látványosságot akartak. Azt akarták, hogy elveszítsem az irányítást.

Nem adtam be a derekam. Így hát ahelyett, hogy eldobtam volna magam, hirtelen felálltam, Ruth Sanchez lecsúszott a testemen, és méltatlan kupacban landolt a megemelt emelvényen. Ő zihált, a közönség pedig nevetett. Bár szerettem volna megszégyeníteni őt, hiszen szemérmetlenül hazudott, és visszaélt velem a saját hírnevével és haszonszerzésével, nem tudtam ilyen módon meggyalázni. Megfogtam a kezét, és felemeltem a lábára, gyorsan arrébb vittem, hogy néhány méterrel arrébb álljon.

Ezalatt Chet megtette, amit kértem, és elővette a bilincseket az üvegvitrinből. Ezek voltak a másik célom. A kezemben akartam tartani őket, ahol senki sem merte elvenni tőlem. Ha abban a feltételezésben gyűjtötte be őket, hogy Ruth Sancheznek adom őket, hát legyen. Ha a közönség azt hitte, hogy megvetettem Oliviát a hazug nőstényért, aki már régen visszautasított egy másikért, hát legyen.

Hamarosan megtudják az igazságot.

Chet maga elé tartotta a bilincset. Két készletet, egy nagyot az én csuklómra, egy kicsit a társaméra. "Hát nem gyönyörűek, emberek? Szebbek, mint egy gyémánt szoliter." A kamerába kacsintott. "Különösen, ha egy olyan Altanhoz tartoznak, mint Wulf hadúr."

Fogcsikorgatva tartottam magam ahelyett, hogy odalopakodtam volna hozzá, és kitéptem volna az ujjai közül.

"Úgy tűnik, meggondolta magát." A közönség néhány tagja tapsolt, mások kifütyültek. "Na, na, na. Még az atlaniak is lehetnek ingatagok, ha a szerelemről van szó. Úgy értem, amikor egy olyan kiskacsa, mint Olivia Mercier, és egy olyan hattyú, mint Ruth Sanchez között kell választani..."

A vadállatom felhördült a társam nyílt megsértésére. Nem sokat tudtam a földi állatokról, de elég jól értettem, mire gondol. Chet felém pillantott, és elvörösödött, nyilvánvalóan rájött, hogy talán túl messzire ment.

"Kit fog választani? Az üzenetek után kiderül" - mondta gyorsan Chet, és a kamera fénye kialudt.

Elegem volt, és most, hogy szünet volt, szabadon mozoghattam és beszélhettem. Megtettem a két Atlan méretű lépést köztem és Chet között, és kitéptem a bilincset az ujjai közül. A hűvös fém jól esett a kezemben. Hátranyúlva az övem hátuljára csíptem a bilincset, és a kisebbikbe kapaszkodtam.

"Hol van Olivia?" Kérdeztem, miközben a díszleten kívül a sötétségbe néztem.

"Most már rám teheted őket, Wulf. Készen állok" - mondta Ruth, de nem törődtem vele.

"Olivia, gyere ide."

Nem jelent meg. Vártam.

"Olivia?" Újra szólítottam.

A sötétségből nem a társam lépett elő, hanem Willow. "Elment, Wulf."

A fenevadam felüvöltött, és egyenesen a felszínre tört. Nyugodtnak kellett maradnom. Nem veszíthettem el. Ezúttal nem. Itt nem. Ha el kellett hagynom az épületet, hogy megtaláljam őt, nem lehettem állat alakban. Meglőttek volna. Vagy a hírekben. Vagy mindkettő. Tartoztam annyival a barátaimnak a kolónián, hogy adtam nekik egy esélyt. De meg kellett találnom a társamat. Most.

"Hová ment?" Kérdeztem, miközben leléptem az emelvényről.

Willow szerencsére nem félt tőlem, mert pont elém állt. "Ruth fenekén volt a kezed. A nő megcsókolt téged. Te kérted a bilincset."

"Igen, azért kértem, hogy odaadhassam Oliviának."

A szája tátva maradt. "Tényleg? Mert úgy tűnt, hogy Ruthnak akartad adni."

Megráztam a fejem. "Nem akarom Ruthot. Most már tudom, hogy soha nem is akartam. Csak így tudtam rávenni Chetet, hogy vegye el őket a ládából."

Elmosolyodott. "Ez okos dolog volt."

Megráztam a fejem. "Oliviát akarom. Hol. Van. Hol van?"

A mosolya leesett. "Nem tudom. Nem maradhatott ott, és nem nézhette végig, ahogy egy másik nőnek adod a bilincset. Megbántottad őt."

Bassza meg. Hogy tehetett tönkre mindent ez a műsor? Nem. Nem mindent. Enélkül sosem találkoztam volna Oliviával.

Sarkon fordultam, és szembefordultam Chet Bosworth-tel és Ruth Sanchezzel. "A bilincsek Olivia Merciernek, a társamnak szólnak. Ruth, soha. Chet, én végeztem. Ezzel fejezd be a műsort. Ha meghallom, hogy a többi harcost is levágod a Telepen, visszajövök, és többet zúzok szét, mint a hangerősítőd".

Átvágtam a színfalak mögötti részen.

"Segítek neked." Willow sietős szavaira lelassultam, tudtam, hogy rohan, hogy lépést tartson velem. Lenéztem a csinos arcába.

"Olivia elment volna a szállodába a gyerekekért."

Erre elkomorult, de nem szólt semmit. "Tudod a szálloda nevét?"

Bólintottam.

"Majd hívunk neked egy taxit. Gyere." Levezetett egy lépcsőn, és kivezetett. Intett egy sárga járműnek, amely nem állt meg. Intett egy másiknak, ami szintén nem állt meg neki. Rájöttem, hogy mit csinál, és amikor megláttam, hogy egy harmadik sárga jármű jön felénk, kiléptem az utcára, és feltartottam a karomat. A sárga jármű megállt.

"Tessék, erre szükséged lesz." Apró papírdarabokat nyomott a kezembe. "Ez pénz a taxira. Sok szerencsét, Wulf. Talán hamarosan találkozunk a Telepen."

Megfogtam a karját, és elhúztam a jármű elejétől. "Köszönöm, Willow. Én is. Remek párja leszel egy méltó harcosnak."

"Köszönöm, Wulf." A mosolya kissé szégyenlős volt, és rájöttem, hogy valóban remélem, hogy mind ő, mind Genevieve méltó hímet követel magának. Okos, gyönyörű nők voltak, de nem az, akit én akartam.

Szinte lehetetlen volt hátra mászni, de beékelődtem, és megmondtam a sofőrnek, hová akarok menni. Szerencsére felszállt, mint egy vadászhajó a mélyűrből. Remélhetőleg nem késtem el. Olivia az enyém volt, bár ebben a pillanatban talán el sem hitte volna.

Ezt helyre kellett hoznom, és utána hazavihettem a családomat.