Natasha L. Black - His Daughter’s Best Friend - 29. fejezet

 

29

CON

Landon felhívott, amikor a levegőben voltam, félúton a keleti part és az elkerülhetetlen felé. Tudni akarta, hogy akarom-e, hogy tegyen valamit Kim miatt.

" Mit tegyek vele?" Visszhangoztam. "Nem azt mondtad, hogy nincs semmid?"

"Mondtam, hogy nem találtam semmit" - mondta egyenesen.

Értettem, mire gondolt. Mindig volt valami a farzsebében. Egy váz, egy szerelés, egy csapda. Azt akartam, hogy Kimet is belerakja egybe?

Elgondolkodva bámultam az előttem lévő ülés háttámláját. Sokkal könnyebbé tenné az életemet, ha Landon elő tudna varázsolni egy terhelő ellenpéldát arra, amit Kim tudott rólam. Halley előtt már régen elvesztette a bizalmat, bármennyire is szerette Halley. Tudta, hogy ha azt állítaná, hogy én ültettem fel őt, azzal csak elidegenítené Halleyt. Talán működhetne... de amilyen gyorsan felkelt a kísértés, olyan gyorsan el is tűnt. Az életemet is Landonra bíztam, de még ő sem tudta garantálni, hogy az igazság soha nem jut vissza Halleyhez. Az egy dolog volt, hogy elmondtam neki Lily-t. Az anyja megzsarolását sosem tudtam volna megmagyarázni.

Amikor azt mondtam Landonnak, hogy ne tegyen semmit, és letettem a telefont, úgy éreztem, mintha az utolsó kapcsolatomat is megszakítanám a régi életemmel. Azzal, amelyben az apa voltam, akinek Halley-nek megesküdtem, hogy az leszek. Amit huszonkét éven át építettem.

Furcsa módon, bármennyire is rettegtem attól, hogy elmondjam a lányomnak az igazságot, úgy éreztem, mintha egy kötelék meglazult volna. Szar érzés volt látni a lányom arckifejezését, de valahogy a másik oldalról is kijutunk. És talán Lily is ott lesz.

* * *

Halley ragaszkodott az Olive Gardenhez. Nekem megfelelt. Jobb, ha ott közlöm a hírt, mintha tönkreteszem az általam kedvelt éttermet egy biztos, hogy csúnya emlékkel.

"Mondtam, hogy a kenyérrudacskák fantasztikusak" - mondta, miközben beleharapott az egyikbe.

"Én már ettem korábban is kenyérpálcikát, Hals." Rendeltem egy sört, amikor leültünk. Most megittam, és azon töprengtem, hogy a fenébe is kezdjem.

"Szóval, mit keresel itt?" Halley megkérdezte, miután lenyelt. "Nem mintha nem örülnék, hogy látlak, de ez is furcsa, tekintve, hogy nemsokára hazajövök hálaadásra".

Szorosan megszorítottam a hideg üveget. Halley a hallgatásomra lehajtotta a fejét. "Van valami köze Lilyhez?"

A tekintetem az üvegről az övére ugrott, a döbbenet visszhangzott bennem. Vajon tudta? Vajon nem volt vele semmi gond? Az biztos, hogy nem tűnt dühösnek.

"Ha a munka nem jött össze, csak szólj nekem" - mondta Halley.

Megköszörültem a torkomat. "Mit gondolsz, miért nem jött össze?"

A lányom megvonta a vállát. Sötét fürtjei a válláról pattogtak. "Néhány napja nem tudom elérni. Váratlanul tűntél fel. Csak próbálom összerakni a kettőt és a kettőt."

"Nos - mondtam lassan -, igazad van. Lily miatt vagyok itt. De nem azért, mert a munka nem jött össze."

Halley mogyoróbarna szemében nem pislákolt a megértés. Kurvára fogalma sem volt róla. Kimnek még nem volt alkalma az ölébe dobni a bombát. Ez azt jelentette, hogy a detonáció teljes erejével engem fog érinteni.

Lehúztam a sörömet, megfojtottam a nyakát, aztán egy puffanással letettem.

"Apa - mondta Halley meglepetten. "Mi a baj?"

Garrett végigkísérte az egészet, de most minden el volt baszva. Nem lett volna szabad Lilyről beszélnünk. El kellett volna mondanom neki, hogy találkoztam valakivel. Boldog voltam. Aztán mindent el akartam neki mondani, és a végén rá kellett volna bíznom a döntést.

De ahogy az asztal túloldalán ülő felnőtt nőt bámultam, valami feloldódott bennem. Elvégeztem az apai munkámat. Boldog, kiegyensúlyozott, intelligens felnőtt volt. Néhány hónap múlva ledobja magáról a gubó utolsó rétegét is, amibe megpróbáltam beburkolni, és követi a színészi álmát. Amit azért titkolt előlem, mert nem akart csalódást okozni nekem. Ugyanúgy, ahogy én is eltitkoltam előle Lily-t.

"Apa?" - kérdezte, aggodalom árnyékolta be a szemét. "Minden rendben van?"

"Szerelmes vagyok Lilybe" - mondtam hirtelen.

Halley szája tátva maradt. Nevetett, aztán megállt, és rám meredt. Az arcáról lassan eltűnt a szín. A szeme és a szája O-t formált. "Te mi vagy?"

"Egyikünk sem akarta, hogy ez történjen, de megtörtént."

"Mi történt pontosan?" Halley kérdezte, a hangja alig haladta meg a suttogást.

Az állkapcsom megfeszült. "Már mondtam neked. Beleszerettem."

"Rendben, de azt hiszem, azt kérdezem, hogyan szerettél bele." Halley hangja felemelkedett, és a hogyan szó hallatán, és megtört a szerelemnél. A döbbenet és a fájdalom a szemében fájdalmat és bűntudatot küldött a szívembe. Egész életemben azon dolgoztam, hogy ne lássam ezt a tekintetet az arcán. A vitathatatlan tudatot, hogy valamilyen alapvető módon cserbenhagytam őt.

"A személyisége miatt volt?" Halley erőltette, és fanyar szarkazmus kúszott be, hogy befoltozza a repedéseket. "A jószívűsége?"

"Igen", mondtam röviden.

Halley nevetése üres volt. "Igen, lefogadom. Ahogy beléd is a humorérzéked miatt szeretett bele."

Olyan szorosan tekertem az ujjaimat az üres sörösüveg köré, hogy azt hittem, eltörik. Nem akartam bedőlni a csalinak, nem akkor, amikor láttam, hogy könnyek gyűlnek az alsó szempilláiban, ezüstös aláfestésként az ellenséges tekintetéhez. Soha nem láttam még úgy nézni, mint Kim. Ez zavart engem.

De ahogy az összehasonlítás kialakult, az arca összeomlott, és elpárolgott. "Istenem, apa. A hollywoodi nők felét megkaphattad volna. Úgy döntöttél, hogy a legjobb barátnőmmel baszakodsz?"

Nem szóltam semmit.

"És ő..." Halley megrázta a fejét, a könnyei elkezdtek végigfolyni az arcán. Dühösen letörölte őket. "Nem csoda, hogy nem válaszol a hívásaimra. Túlságosan lefoglalja, hogy egy..."

"Állj meg itt, Halley" - mondtam halkan. Nem tudtam megvédeni magam, de meg kellett védenem Lilyt. Nem tett semmi rosszat. Ami azt illeti, én sem. Mindannyian felnőttek voltunk, és itt volt az ideje, hogy kurvára úgy viselkedjünk. Azzal hoztam magam ebbe a helyzetbe, hogy hazudtam a lányomnak, de itt volt az ideje, hogy elmondjam neki az igazat.

Annak ellenére, hogy milyen szarul éreztem magam, a vállaim könnyebbnek tűntek. Kiegyenesítettem őket. "Szerelmes vagyok Lilybe, és azért űztem el, mert soha nem akartam látni ezt a tekintetet az arcodon".

Halley szeme meglepetten villant fel. Az arca nem egészen enyhült meg, de a düh némileg alábbhagyott. "Hogy érted, hogy elüldözted őt?"

"Ma reggel nem jött be dolgozni. Nem ellenőriztem, de azt hiszem, elhagyta Los Angeles-t."

Halley és én az asztal túloldalán bámultuk egymást, a kenyérszelet kihűlt közöttünk. "Remélem, nem várod el tőlem, hogy segítsek a nyomára bukkanni" - mondta, a hangja még mindig hideg és engesztelhetetlen volt.

"Nem ezért jöttem." Jeleztem a pincérnek, és kértem a számlát.

Az üres asztalunkra pislogott. "Elvitelre kéri az ételt?"

"Nem." Odaadtam neki a hitelkártyámat.

Halley növekvő meglepetéssel figyelte a cserét. "Csak úgy rám zúdítod ezt a hírt, és elmész?" - kérdezte hitetlenkedve, amikor a pincér elsétált, hogy lefuttassa a kártyát. "Tényleg az év apja díjra pályázol, ugye?"

"Hals, én mindig a lehető legjobb apa akarok lenni, de te már felnőtt vagy, és ha ezt hamarabb felismertem volna, jobban jártam volna." Megőriztem a hangom egyenletesnek. "Életemben először vagyok szerelmes, és vissza kell szereznem őt."

"Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy elveszítesz engem?" Kihívásként akarta kidobni a szavakat, de a hangja megtört, és a szemei ismét megteltek.

Tétováztam. Kurvára nehéz volt nem megvigasztalni, nem elmondani neki, hogy mindig is ő volt az első. De nem bízhattam rá a jövőmet Lilivel kapcsolatban. Itt volt az ideje, hogy mindkettőnknek felnőjünk a picsába. "Megértem, ha időre van szükséged, és egy darabig nem akarsz látni, de én mindig jobban foglak szeretni az életnél, és mindig az apád leszek, Hals. Csak már nem csak ez vagyok."

Felálltam, remélve, hogy ő is feláll. Azt akartam, hogy a karjaimba vesse magát, mint amikor még kislány volt, és én voltam az egész világa. De már nem voltam az. És ez így volt rendjén. Mindkettőnknek meg kellett tanulnunk elengedni. Amikor zendülten keresztbe tette a karját - egy újabb visszautalás a gyerekkorából -, bólintottam egyet, és elfordultam, hogy elmenjek.

Meg kellett találnom Lilyt.