Amy Pennza - Dark Fire Kiss - 18. fejezet

 

Tizennyolcadik fejezet

FERGUS

 

Amikor felébredtem, Bram eltűnt, Halina pedig mélyen aludt mellettem - és abból ítélve, ahogy a párnákba bújt, már jó ideje aludt. A hátamra fordultam, és megdörzsöltem a szemem, próbáltam felmérni az időt a sötét szobában.

Az éjszakai emlékek felidéztek. Miután összekapcsolódtunk, mindhárman a kimerültség és a beteljesülés ködébe merültünk. Az álom erősen rángatott, de elég ideig húztam ki a seggem a meleg ágyból, hogy egy takarót tűzzek az ablakra, amíg Bram a fürdőszobába botorkált. Visszajött egy meleg mosdókendővel, és megápoltuk Halinát és magunkat, mielőtt magunk közé dugtuk, és elmerültünk a feledésbe.

És nem beszéltünk neki az apjáról.

Sóhajtottam, és a plafonra néztem. "Az egerek és az emberek legjobb tervei is meghiúsulnak."

Halina megmozdult, és elnyújtózott a takaró alatt.

Megfordultam, és láttam, hogy engem figyel. A szemében egy szexuálisan kielégült nő álmodozó tekintete volt. És a fenébe is, ha a mellkasom - és az anatómiám más részei - nem dagadtak meg a büszkeségtől. Bram és én tettük oda ezt a tekintetet. Végre megvolt a nőstényünk, és semmi sem vehette el tőlünk.

Álmos mosollyal nézett rám. "Mit is mondtál az előbb?"

"Csak egy kis skót költészetről, amit egy nálam sokkal bölcsebb ember írt."

" Ismered őt?"

Elmosolyodtam. "Igen, ismertem. Már régen meghalt."

Szimpátia csillant fel a szemében. "Sajnálom."

"Attól tartok, így van ez az emberekkel."

A lány tekintete megváltozott, kék íriszei elsötétültek a vágytól. "Imádom az akcentusod." A nő habozott, egyik agyara hegye az alsó ajkának rózsaszínű, dús ajkába nyomódott. "Néha olyan, mintha érezném a hangokat, amiket a..."

"Itt az ideje, hogy ti ketten felkeljetek" - mondta Bram, és a váratlanul felcsendülő hangjától felegyenesedtem.

Átment a lakosztályon, magával hozva a mentolos sampon illatát, amit használt. Sötét farmernadrágja a csípőjét ölelte, szürke pólója pedig impozáns hasizmaira tapadt.

Most az egyszer nem bámultam. "Köszönöm, Bram" - mondtam, meg sem próbáltam kiverni a hangomból az ingerültséget. "Halina épp most mondott nekem valami fontosat." Ránéztem, felkészülve arra, hogy eladjam a lelkemet a mondata hátralévő részére. "Folytasd csak, kislány. Alig várom, hogy halljam."

Bram megállt az ágy lábánál. "Miért vagy most ilyen furcsa?"

Halina felnevetett, és visszahajította a takarót. "Bármennyire is szeretném folytatni ezt a beszélgetést, nagy szükségem van szappanra és forró vízre". Felállt az ágyról, és végigsétált a lakosztályon, karcsú testével és feszes fenekével vonzotta a tekintetünket. Mielőtt belépett volna a fürdőszobába, átnézett a válla fölött, vörös haja fülledt gubancban omlott a hátára. "Fiúk, viselkedjetek jól, amíg távol vagyok."

Eltűnt, én pedig felnyögtem és visszahuppantam az ágyra, a merevedésem felvitorlázott és hasba vágott.

Bram felvonta a szemöldökét. "Ez fájdalmasnak tűnik."

Rámutattam róla a farkamra.

"Micsoda?" A szemöldöke magasabbra húzódott.

"Ha eltöröd, megveszed."

"Halina mondta, hogy legyünk jók."

"Hidd el, nagyon jó lesz, ha leszopsz."

"Igen, neked."

"Hajlandó vagyok viszonozni a szívességet." A kezemet a fejem mögé tettem. "Ha a kedvemben jársz."

Sóhajtott, és megkerülte az ágyat. "Most az én szövegemet használod, ugye?" Beleköpött a kezébe, és a száram köré tekerte.

A vágy kígyózott az ereimben. "Ez mocskos, Bram" - motyogtam, és máris rángattam a csípőmet.

"És neked tetszik."

"Ezzel nem lehet vitatkozni" - mondtam lélegzetvisszafojtva. Aztán elhallgattam, és hagytam, hogy a gyönyör vegye át az uralmat. Nem adta a száját, de nem panaszkodtam. Ugyanolyan jó volt a kezével is, mentolos és krémes illata körülöttem terjengett, ahogy a farkamat dolgozta. Néhány pillanattal később hangos kiáltással élveztem el, és ő a másik kezét a számra szorította, hogy elnyomja a hangot. Ami persze ugyanolyan forró volt, mint bármi más, amit csinált. Hosszú volt a kibaszott lista.

Amikor végeztem, csont nélkül elterültem az ágyon.

"Jobban vagy?" - kérdezte.

"Igen." Tekintetemet az ágyékára szegeztem. "Akarod, hogy..."

"Most nem." Megrántotta az állát. "Fel. Ki akarom cserélni az ágyneműt. És talán meg kellene kérdeznünk Halinát, hogy kell-e neki enni."

Ez azonnal visszarepített a valóságba - és kitisztította a kézimunkázás utáni ködös agyamat. "Beszélnünk kell neki Ludovicról. Most rögtön. Azonnal."

Elfordította a tekintetét, de nem előbb, minthogy láttam volna a szemében a bosszúságot. "Minek ez a sietség?"

Felálltam, elkaptam egy lepedőt, és a csípőm köré tekertem. Valami készülődött, és bár nem okozott gondot, hogy meztelen vagyok, mégis bölcs dolognak tűnt, hogy úgymond felövezzem az ágyékomat.

Bram látóterébe léptem. "Ezt tegnap már megbeszéltük."

"Emlékszem" - mondta feszülten.

"Akkor miért tétovázol? Megegyeztünk, hogy az őszinteség fontos..."

"Újonnan kötődünk egymáshoz." A férfi az ágyra pillantott. "Még csak néhány órája vagyunk együtt. Én csak..." Kicsit megereszkedett, mintha a világ súlyát cipelte volna a vállán. "Jobban fogom érezni magam, ha várunk egy kicsit. Hagyjuk, hogy a kapcsolatunk elmélyüljön." A férfi bólintott, mintha ezzel minden eldőlt volna.

Én meg csak bámultam. "Ez nem az a fajta információ, amit elhallgatsz valaki elől."

"Próbálom megvédeni a párkapcsolatunkat" - fújta fel, a "és te nem lebegsz a levegőben kimondatlanul".

"Nem." Megráztam a fejem, az elkeseredettségem egyre közelebb csúszott a dühhöz. Mióta nem voltunk egy hullámhosszon ő és én? "Egyáltalán nem ezt csinálod. Amit teszel, az az, hogy mindent kockára teszel. A fenébe, Bram, ha te nem mondod el Halinának, akkor majd én."

"Mit mondasz el?"

Bram és én a fürdőszoba felé fordultunk, ahol Halina az ajtóban állt, zavarodottsággal az arcán. A haja vizes volt, és egy fehér fürdőlepedőbe volt burkolózva - egy a több közül, amit Bramnek vettem, mivel a rendes törölköző túl kicsi volt ahhoz, hogy elférjen körülötte.

A férfi megfeszült, amikor a nő megszólalt, és most a homlokát ráncolta, a súly ismét a vállára nehezedett.

Átmentem a lakosztályon, és a kandalló előtti ülőhelyre húztam. "Ülj le, kislány. Valamit tudnod kell."

"Mi az?" Leült a kanapé szélére, aggódó tekintete Bram és én közöttem vándorolt. "Valami baj van?"

Leültem a szemközti kanapéra. Nem volt értelme lábujjhegyen kerülgetni a dolgokat. Jobb volt egyszerűen letépni a kötést. "A hírnöknek, akit Krovnostába küldtünk, már vissza kellett volna térnie, de nem jött. Krovnosztáról sem érkezett semmi hír. Nem tudjuk, hogy az apád él-e vagy meghalt."

A lány ajkai szétnyíltak. Egy pillanatra úgy tűnt, nem találja a szavakat. Aztán összeráncolta a szemöldökét. "Azt hiszem, én is éreztem volna, ha meghalt volna..."

Bram odalépett a kandalló elé. "Hogy érted ezt?"

"A Vér választja a herceget. Alekszandr a következő a sorban, bár a nagybátyám mindig is magának akarta a trónt. Nem ölhette meg Alekszandert egyenesen - ha a Vér már kiválasztotta a bátyámat -, de Grigorij okos. Ha van bármilyen lehetőség a Vér megkerülésére, megtalálja, és cselekedni fog." Felállt, egyik kezével a mellkasához szorította a fürdőlepedőt. "Szerinted vissza kellene mennem?"

"Egyáltalán nem" - mondta Bram. "Nem mész a közelébe."

A tarkóm bizsergett, az agyam regisztrálta a közelgő oh shit pillanatot, mielőtt az földet ért volna.

Ránézett a férfira, láthatóan megdöbbenve. "Soha nem mondtam, hogy egyedül megyek. Megtehetnéd..."

A férfi félbeszakította. "Egyáltalán nem mész. Itt a helyed."

Felálltam, és közéjük léptem, mindent megtettem, hogy a tekintély auráját sugározzam, miközben egy lepedőt viseltem. "Bram, légy észnél. Az ő családjáról beszélünk."

"Ami ésszerűtlen, az az, hogy hagyom, hogy veszélybe sodorja magát."

Halina megmerevedett. "Engedni?"

A fejemben megszólaltak a vészharangok. Bámultam rá, próbáltam figyelmeztetni, hogy ne sodorjon a szélsőséges veszély felé, de nem vett tudomást rólam.

"Nem térhetsz vissza Krovnostába. Szóba sem jöhet."

Jaj, ne... A vészharangok szirénává váltak. Hagytam, hogy a tekintetem belé fúródjon, némán közölve lángoló vágyamat, hogy fogja be a pofáját.

Ehelyett ő adta meg a kegyelemdöfést - és meg mertem volna esküdni rá, hogy lassított felvételen bontakozott ki, mint azokon a videókon, ahol az autógyártók töréstesztbábukat tesztelnek.

"Inkább bezárlak egy toronyba, minthogy a közelébe engedjelek azoknak a piócáknak".

Nyögtem fel.

Halina szeme kitágult. "Piócák? Úgy érted, mint én?"

"Tudod, hogy értettem."

A düh úgy folyt belőle, mint a láva. "Kezdem azt hinni, hogy egyáltalán nem is ismerlek. Mert ha azt hiszed, hogy bárhová is bezárhatsz, akkor elment a beteg, skót eszed."

Tűz szökkent a szemébe. "Elment az eszem? Nem én vagyok az, akit majdnem a napba taszított egy csapat bántalmazó pszichopata. Istenek, Halina, nem gondolhatod komolyan, hogy visszamész oda. Meg fognak ölni. Olyan gyenge vagy."

Élesen vettem a levegőt.

A lány összerezzent, mintha a férfi megütötte volna. Ami bizonyos értelemben így is volt.

És a férfi tudta ezt. Azonnal sajnálkozás töltötte el a szemét. A férfi odalépett hozzá...

"Egyedül kell maradnom" - mondta a lány. A fürdőlepedőt tartó kezének ujjbegyei elfehéredtek. "Sétálhatok egyet? Szükségem van egy kis friss levegőre."

A férfi nemet akart mondani. Látszott a vállának megfeszülésén és a szemöldökének lehúzásán. De hogyan korlátozhatta volna a lány szabadságát az iménti sértés után? Azzal csak tovább növelte volna a kárt a sérülésen.

Az arcom belsejét rágtam, és azon gondolkodtam, hogy közbe kellene-e avatkoznom. Mi volt itt az etikett? A társaim vitatkoztak, és most az egyik kész volt kibelezni a másikat. Talán jobb lenne, ha kimaradnék ebből. Gondolatban feljegyeztem, hogy megkérdezem apámat, hogyan kezelik az ilyen helyzeteket. Ha jól emlékszem, anyám minden vitát megnyert, amit gyerekkoromban hallottam. Mindig is azt gyanítottam, hogy apáim, akik nem szerették, ha kizárják őket a saját kastélyukból, ezt a végeredményt alakították ki.

Ha valaha is eljött az ideje, hogy teszteljem ezt az elméletet...

"Természetesen, kislány" - mondtam. "Minden nyitva áll előtted. Ez a te otthonod."

Rám nézett, a szemei olyan meredtek voltak, hogy ökölbe szorult a szívem. És ahogy megfordult és elsétált, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy hisz nekem.