Amy Pennza - Dark Fire Kiss - 5. fejezet

 

Ötödik fejezet

BRAM

 

Egy pillanatra elakadt a szavam. Fergus "jó meglepetése" egy pióca volt. Egy apró pióca, amit nyilvánvalóan megkötözött és az ágyában rejtett el. Bámultam rá, alig hittem a szememnek.

Aztán a szavai áthatoltak az agyamat elhomályosító sokkon.

"Ő itt Bram McGregor. A másik társad."

Elszakítottam a tekintetemet a vámpírról, hogy ráncolhassam a homlokom. " Társam?"

" Társam" - mondta határozottan, ezüstös szemei csillogtak. Láthatóan élvezte a kis csínytevését. Nem volt szokatlan, hogy alkalmanként élveztük a nőt az ágyunkban, de mi az emberekhez ragaszkodtunk. Az Elsőszülött Fajok nőstényei túl sok bajt hoztak magukkal - mint a bosszúálló rokonok. De a randevúink ártalmatlan találkozások voltak, amelyek soha nem terjedtek túl egy éjszakán. Mindketten azt az egy nőt vártuk, akit nekünk szántak, és nem voltunk hajlandóak semmiféle köteléket kialakítani, bármilyen kielégítő is legyen az, csak a nekünk szánt nősténnyel.

"Ez nem vicces" - morogtam.

A szőke szemöldöke felszaladt. "Úgy nézek ki, mint aki nevet?"

"Fergus-"

"Annyira szkeptikus." A plafont nézte, és mintha valamiféle felsőbb hatalomhoz szólt volna, amikor megkérdezte: "Mit tettem én valaha is, hogy ilyen gyanakvást érdemlek?". Mielőtt válaszolhattam volna, rám mosolygott, és gaelre váltott. "Menj, szagold meg, ha nem hiszel nekem."

A szívem felgyorsult. Lassan a vámpírra fordítottam a tekintetem. Komolyan gondolta? Vajon ő...

"A miénk" - mondta halkan. Nem tudott gondolatolvasni - egyikünk sem rendelkezett ezzel a képességgel -, de három évszázadnyi együttlét után nem is volt rá igazán szükségünk.

És ez megragadott.

Nem hazudna ilyesmiről. Ami azt jelentette, hogy a végzetem nősténye néhány lépésre volt tőlem.

A lábaim előre vittek, mielőtt észrevettem volna, hogy mozgok. Ahogy közeledtem az ágyhoz, a vámpír tágra nyílt kék szemekkel nézett rám.

Az illata még azelőtt elérte az orromat, hogy én odaértem volna hozzá, és megbotlottam.

Fergus meleg keze a vállamon landolt, mielőtt elestem volna.

"Semmi baj" - motyogta gaelül, miközben stabilizált. Megszorította a bicepszemet. "Gyere. Mindenben együtt haladunk."

Élesen ránéztem.

Ő nyílt szeretettel nézett vissza.

"Emlékszel erre" - mondtam, a hangom karcos lett.

"Persze, hogy tudom. Azt hiszed, elfelejteném az első közös éjszakánkat?" Tekintete még mindig az enyémen volt, ő pedig az ágy felé billentette a fejét. "Ez egy újabb első éjszaka számunkra. A várakozásunknak vége."

Kurvára igaza van." Az izgalom az ereimben kavarogva az ágyhoz mentem, és lenéztem a nőstényünkre. Az illata kavargott körülöttem - a tömjén és valami nőies és finom illat mámorító keveréke, amitől a farkam felpattant.

De volt még valami más is. Mélyen belélegeztem, és homlokomat ráncolva próbáltam megfejteni.

A tekintete Fergus és köztem kalandozott. "Kérlek" - mondta, hangja mély és dallamos volt, és a vámpírokra jellemző szláv akcentussal fűszerezve. "Nem az vagyok, akinek gondolsz."

"Ó, dehogynem, az vagy" - mondtam, miközben a farkam másodpercről másodpercre keményebb lett. Pompás kis baba volt - csupa elefántcsont bőr és édesen kerekded ívek. És az a haj, mint a tűz. Milyen kibaszottul helyénvaló. "TÁRS" - üvöltötte a vadállatom, arra ösztökélve, hogy felhúzzam a nehéz szoknyáját, hogy lássam, a lábai is olyan formásak-e, mint a többi része. Hogy széttárjam a combjait, és fájó farkamat a melegébe temessem. Ő hozzám tartozott - hozzám és Fergushoz.

A sors egy vámpírt adott nekünk párnak.

És mégis... megint ott volt. Volt valami furcsa az illatában.

Leültem az ágy szélére. "Nem vagy teljesen vámpír, ugye?"

Hátrálni kezdett, aztán úgy tűnt, hogy megacélozza magát - legalábbis amennyire a helyzetében képes volt rá. "Dhampír vagyok." Kissé megemelte az állát. "Az anyám ember volt."

"Ennyi" - mondta Fergus egy kifújás után. "Kíváncsi voltam, miért volt más a szaga."

A nő felborzolta a szőrét. "Én nem vagyok szagos."

"Semmi rossz nincs benne, kislány." Rákacsintott a lányra. "Számunkra ellenállhatatlan az illatod."

A lány úgy bámult rá, mintha szarvakat növesztett volna.

Dhampir. Évtizedekkel ezelőtt hallottam utoljára arról, hogy egy is él. "Mi a neved?" Ahogy megszólaltam, rájöttem, hogy egy tucat más kérdésem is van. Nevezetesen, hogy mi a fenét keresett egyedül a Felföldön az éjszaka közepén?

Tétovázott. "Oldozz el, és elmondom."

Fergusra pillantottam, elég sokáig ahhoz, hogy észrevegyem a szemében a szórakozás szikráját.

De ő nem vehette észre, mert gyorsan leeresztette a tekintetét. "Sajnálom. Nem gondolkodtam." Pír foltot hagyott az arcán.

Elakadt a lélegzetem. Fergus halk hangot adott ki, és tudtam, hogy a gondolatai megegyeznek az enyémmel.

Fél. De ez nem az a közönséges félelem volt, amit egy fogoly érezhet. Ez az izmok emlékezete volt. A múltban kihívott valakit, és szenvedett érte. A várat is feltettem volna rá.

A vadállatom a felszínre tört, dühös voltam, hogy valaki bántani merte a társunkat. Mély levegőt vettem, és elnyomtam. "Majd máskor" - ígértem neki. Most Fergusnak és nekem a lehető legkevésbé fenyegetőnek kellett tűnnünk.

Lassan mozogva a nőstény álla alá tettem a kezem, és a tekintetét az enyémre emeltem. "Nincs szükség bocsánatkérésre. Nem mondtál semmi rosszat. Ami a kikötözést illeti, azt akarom, hogy ígérd meg, hogy nem fogsz csatornázni. És a neveden kívül több információra is szükségünk lesz."

Ismét közénk nézett, mintha mindkettőnket szem előtt akart volna tartani. A rózsaszín az arcán elmélyült. "Nem tudok csatornázni. Soha nem is tudtam."

Az igazság. Ilyen közel ülve nem kellett szagokat rostálnom, hogy megállapítsam, őszinte volt-e. A szavai a tavaszi eső utáni föld tiszta illatát árasztották, és tudtam, hogy őszintén beszélt.

Fergus is tudta, mert lehajolt, és elpattintotta a bokája körül a kötést. "Jobb, ha felülsz a csuklód miatt" - motyogta. "Tapasztalatból mondhatom, hogy rohadtul fáj, amint a vér újra elkezd folyni."

"Téged már megkötöztek így?" - kérdezte tétován a hangja, miközben ülő helyzetbe segítettem.

"Egy-két alkalommal."

De élvezte. Elrejtettem egy mosolyt, miközben a csuklója köré csíptem a műanyagot, és hagytam, hogy a bőröm alatt hő keletkezzen. Egy másodperccel később a zipzár leesett.

Zihált, aztán megvizsgálta a bőrét, mintha égési sérüléseket keresne. Amikor nem talált semmit, óvatosan nézett rám.

Fergus összefonta a karját a csupasz mellkasán. "Betartottuk az alku ránk eső részét, kislány. Most pedig tartozol nekünk néhány válasszal. Kezdjük a neveddel."

Mély levegőt vett. "Halina of Krovnosta. Ludovic herceg az apám. Haldoklik, és a sárkánykönnyek az egyetlen dolog, ami meggyógyíthatja. Azért küldtek ide, hogy tárgyaljak veletek."

Fergus szeme tágra nyílt - az általam érzett meglepetés tükörképe. Az imént rengeteg információt elejtett, de egy elem mindenekelőtt megragadta a figyelmemet.

"A tárgyaláshoz csere is tartozik" - mondtam. "Feltételezve, hogy mi odaadjuk a könnyeket, mit hajlandóak adni nekünk cserébe?"

Újabb lélegzetet vett, és most az arca majdnem olyan vörös lett, mint a haja. "A... testemet. Azt mondták, hogy ajánljam fel magam a könnyekért cserébe."