Lola Glass - Tracked By the Beast - 25. Fejezet

 

25

Két óra múlva egy hangszóróból szólt a zene, miközben mindenki a sorházak mögötti nyitott udvaron lógott. Zed grillezett, Teagan pedig focizott a többi sráccal, kivéve Roccót, míg én egy műanyag piknikasztalnál ültem.

A hátamat az asztal szélének támasztottam, míg a lábaim szétterpeszkedtek előttem, a farmer rövidnadrágomnak köszönhetően többnyire csupaszon. A nap kellemesen sütött a bőrömön, és az enyhe szellő megakadályozta, hogy túlságosan felforrósodjon az udvar.

A grill sercegését hallgatva és Zeddel egy szakácsról beszélgetve, akivel együtt dolgozott, olyan nyugalmat éreztem, amilyenre már rég nem volt példa.

A szemem megakadt egy aranyszínű csillogáson, és elfordítottam a fejem, hogy lássam Roccót, amint átmegy az udvaron, kezét kosárlabdás rövidnadrágja zsebébe dugva. A haja hosszabb volt, mint amire emlékeztem, és szarul rendetlen, de ott volt.

Örültem, hogy úgy döntött, eljön, még akkor is, ha korábban a telefonban világossá tette, hogy nem tervezi.

Rámosolyogtam, ő pedig halványan visszamosolygott.

"Szia, haver. Jó látni téged" - vigyorgott Zed ugyanolyan széles vigyorral, mint én, ami tőle igazi erőfeszítés volt. Nem emlékeztem, hogy valaha is láttam volna Zedet vigyorogni.

" Téged is." Rocco bólintott, és leült tőlem néhány méterre. Mindenki tudta, hogy egy kis távolságot kell tartanom, mivel Forddal még mindig nem fejeztük be a párzási folyamatot, de úgy tűnt, senki sem aggódik emiatt.

Kivéve persze engem. És Fordot, bár ő úgy tett, mintha nem így lenne. Többször figyelmeztettek bennünket, hogy a béta nőstény farkasoknak sok időbe telik, mire elhatározzák magukat, de ez nem teljesen szüntette meg a Rocco bátyjával történtek után még mindig tartó aggodalmunkat.

Az egyik csapat kint a fűben betalált, Elliot, Tea és Jesse pedig huhogott és üvöltött, valami furcsa győzelmi táncot járva. Dax és Ford elhessegette a dolgot, bár én láttam, hogy szórakozottan vigyorognak. A játék folytatódott, és én megpróbáltam követni, bár a foci nem volt olyan dolog, amiről valaha is azt állítottam volna, hogy érdekel.

"Szóval szerinted ott van valahol a folyosón?" Rocco lágy hangon kérdezte. Biztos voltam benne, hogy Zed hallotta, bár külsőleg nem adta jelét.

"Ott volt. Bár a félév csak most ért véget, úgyhogy lehet, hogy már elment. Ha nem, akkor vagy összepakol, vagy marad a nyári félévre. Ha visszajön, akkor valószínűleg csak néhány hónap múlva. Ha akarod, ma este végigsétálhatunk a folyosón; valószínűleg nem a legjobb ötlet, de ha attól félsz, hogy végleg elmegy..." Megvonom a vállamat.

Miután befejeztem a beszédet, rögtön tudtam, hogy túlságosan izgatott lettem, és aggódtam, hogy megijed tőle.

A tekintete követte a labdát, de tudtam, hogy Fordot követik.

"Jobb lenne, ha elmenne" - mondta végül. "Elbaszhatjuk a társunk életét, és cserébe a miénket is elbaszhatjuk."

"Ez nem igaz. Sokkal jobb az életem, mióta megismertelek titeket. Lefeküdtem egy sráccal, aki szarul bánt velem, magányos voltam, és csak a suli volt az életem. Most itt van Ford, és a falka, és a farkasom..." Elakadtam. "Nem cserélném el semmiért."

Ahogy kimondtam, döbbentem rá, hogy ez mennyire igaz. Az életem annyi mindenben megváltozott, mióta találkoztam Forddal, de egyik sem volt rossz. Vagy legalábbis nem elég rosszak ahhoz, hogy megváltoztassák azt a tényt, hogy szerettem azt, aki vagyok, és akikkel az időmet töltöttem, és az embereket az életemben.

Határozottan itt volt az ideje, hogy bemutassam Fordot a nagyszüleimnek.

"Talán elszúrtam Ford életét - tettem hozzá. "De ő akarta, hogy elcsesszük."

"És boldogabb, mint valaha is volt. Nézz rá" - tette hozzá Zed, és nagy fém grillspatulájával Ford felé mutatott. Ford, Elliot, Dax és Jesse egy nagy kutyakupacban birkóztak a labdáért. Ford volt a csúcson, és egyértelműen nyert, olyan hatalmas vigyorral, hogy én is vigyorogni kezdtem. Teagan úgy nevetett, hogy sírva fakadt, a kezét a térdére tette, miközben továbbra is görnyedten állt.

"Láttad már valaha Fordot így vigyorogni, Ebony?" Zed megkérdezte. "Mert én nem. Korábban is vigyorgott. De nem az egész átkozott testével. Undorítóan izgatott az élettől."

Gúnyolódtam. "Hogy lehet valaki undorítóan izgatott az élettől?"

"Így." Ford felé mutatott, akinek végre sikerült legurulnia a kutyakupacról a focilabdával a kezében.

Felhördült, és a tekintete egyenesen rám szegeződött. A levegőbe pumpáltam az öklömet, és a vigyora valahogy még szélesebb lett.

A telefonom megszólalt, és felvettem, azonnal felvettem, amikor megláttam Del nevét a képernyőn. "Halló?"

"Szia, kislány. Mi a fene ez a város? Olyan, mintha egy Hallmark-filmet hánytak volna össze. Emberek sétálgatnak az utcákon, mosolyognak, meg mindenféle szarság."

Elvigyorodtam. "Akkor szerintem megtaláltad Moon Ridge-et. Úgy tűnik, a mi iskolánkban senki sem tud róla, de szerintem régebb óta itt vannak, mint a suli."

Zedre pillantottam megerősítésért. Amikor megvonta a vállát, Roccóra néztem.

"1921-ben alapították" - mondta Rocco szórakozottan.

Hűha!

Akkor már biztosan régebb óta ott volt, mint a főiskola.

"Kivel beszélsz?" - kérdezte.

Felemeltem az ujjamat, hogy adjon egy percet, miközben Del hozzátette: "Rendben, a Google szerint hat perc múlva ott leszek. Flörtölni fog velem valamelyik köcsög? Miféle buli ez?"

Elvigyorodtam. "Határozottan nem az a fajta, ahol flörtölnek veled. Itt egyik srác sem randizik. Ez egy... kulturális dolog."

"Huh. Ez jó kis változatosság lesz, azt hiszem." Megesküdött. "A francba, ez egy hatalmas kutya."

Visszaharaptam egy nevetést. Úgy látszik, látott egyet a helyiek közül. "Nemsokára találkozunk. Parkolj le valamelyik sorház előtt."

"Rendben, rendben. Menj vissza a köcsögödhöz. Hagyj nekem süteményt, ha van."

Letette, én pedig letettem a telefonomat az asztalra. "Meghívtam egy barátomat, aki elköltözik" - magyaráztam Roccónak. "Holnap diplomázik, úgyhogy valószínűleg most látom utoljára ki tudja, mennyi idő után. Bár nem kacérkodik, nem fog rád hajtani vagy ilyesmi."

Rocco bólintott, és nem tűnt feldúltnak az ötlet miatt. "Menjünk utána a kollégiumodba. Ha a párom nincs ott, azt annak a jelének veszem, hogy azt teszem, amit tennem kell, ha távol maradok."

"És ha ott van?" Ellenőriztem.

"Akkor talán bemutatkozom neki." Megvonta a vállát. "Vagy talán nem fogok. Majd a pillanatban eldöntöm."

Ez nem volt az én tervem, de bólintottam. Az ő döntése volt, nem az enyém.

Kocsit hallottam, és felálltam, elindultam, hogy végigsétáljak az én és Ford házán. Ott maradtam, ahol csak egy félfordulatnyira láttam az emberemet, hogy a farkasom ne boruljon ki, hanem a bejárati ajtóhoz sétáltam, és intettem Delnek.

Ő visszaintett, és gyorsan megölelt, mielőtt együtt sétáltunk át a házon és az udvarra.

"Forró kislány, ez a te házad?" Fütyörészve nézett körbe. "Ez a hely szexi."

Nevettem. "Köszi. Elvinném a dicsőséget, de Ford mindent berendezett. Csak itt-ott tettem hozzá pár dolgot."

"Ő a te embered; vedd át az elismerést."

Kiléptünk, és a tekintete végigpásztázta az udvart. "Hűha. Fizettél egy focicsapatnak, hogy megjelenjen, vagy mi?"

"Del!" Teagan az udvar túloldaláról kiabált, és vigyorogva kocogott oda. "Régen volt már!" Átkarolta a mi öreg RA-nkat.

"Hogy bánik veled az a gigantikus kutya?" Del kötekedett.

Teagan vigyora gonosz vigyor lett. "Mint egy átkozott királynő."

Ó, Tea.

Visszaharaptam egy nevetést.

"Mert ez nem furcsa..." Del felhajtotta platinaszőke hajának egy elszabadult tincsét a feje tetején lévő kusza kontyba, és szipogott. "Ó, valaki steaket süt?"

"Igen." Teagan átkarolta Del karját, a szabad kezével megragadta az enyémet, mielőtt mindkettőnket a grillhez vezetett. "Del, ő Zed Lewis, a rendkívüli séf. Úgy tesz, mintha nem kedvelne téged, de aztán olyan jól megetet, hogy tudod, törődik veled." Elengedte, hogy megsimogassa a szívét, miközben Zed felhorkant.

Újra megragadott, és mindannyiunkat megfordított, a kezét Rocco felé suhintva, aki még mindig a pályával szemben állt. "És itt van a világ legdögösebb történelemtanára, Rocco Hughes. Összetörné a szíveket, ha bárkinek esélyt adna, de..."

Megfordult, és Teaganra vetett egy figyelmeztető pillantást. "Tea."

A régi Rocco nevetett volna a lány viccén, de még mindig küzdött. Talán végleg megváltozott a történtek után. Nem hibáztatnám érte; egy testvér ilyen módon való elvesztése szörnyű lehetett.

"Sajnálom" - mondta Rocco, és végre Delre nézett.

Élesen belélegezte a levegőt, és az ajkam szétnyílt.

A szeme vörösre váltott, és a farkas morgott az ajkai között,

"Társ."

"Hát, most már igazi buli van" - mondta Teagan vidáman. "És ezúttal nem kell elrabolnom senkit."

"Mi a faszt csinálsz?" Del rám nézett. "Ebony..."

"Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy a vérfarkasok nem léteznek?" Ellenőriztem. "Az hazugság volt."

A szemöldöke az átkozott ég felé emelkedett.

"Ford!" Kiáltottam, és megfordultam, hogy megkeressem.

A srácok már odakocogtak, és Rocco körmei olyan erősen vájtak a műanyag piknikasztalba, hogy attól féltem, vérezni fognak.

Az arca fájdalmasan eltorzult, ahogy küzdött a farkasával.

Del hátrált egy lépést, de Teagan megragadta a karját.

"Mi az a vérfarkas társ?" Del megkérdezte, Teagan és én közé pillantva.

"Ó, édesem, mindjárt megtudod" - ígérte Tea.